Pesti Srácok

Brad Pitt Fincherrel tárgyal a World War Z folytatásáról

Brad Pitt David Fincherrel tárgyal a nagy sikerű World War Z folytatásáról, a film forgatása a jövő év elején kezdődhet.

MTI

Pitt a második részben is a főszerepet alakítja, és producerként is közreműködik a film elkészítésében. A filmsztár korábban J.A. Bayonát (A lehetetlen) nyerte meg a thriller rendezőjének, ám a spanyol rendező, akinek Szólít a szörny című filmje októberben debütál, végül inkább a Jurassic World folytatása felé fordult. Hollywoodi források szerint Pitt a Paramount és a Skydance támogatásával az elmúlt hetekben több rendezővel találkozott a zombis mozi újabb részével kapcsolatban, de a hírek szerint Bayona távozása után már csak Finchert szeretné megnyerni a filmnek.

Fincher és Pitt korábban három filmen dolgozott együtt: a Hetedik, a Harcosok klubja és a Benjamin Button különös élete című produkciókon. A rendező legutóbb a Holtodiglan című filmet jegyezte, azóta televíziós munkákat vállalt, a Kártyavár és a Mindhunter című sorozatok vezető producere volt. Bár Fincher állítólag nincs oda a folytatásokért, a Variety úgy tudja, hogy mindig nyitottan fogadja, ha Pitt fordul hozzá. A 2013-ban debütált World Wars Z folytatásának bemutatását eredetileg 2017 júniusára tervezték, ám Bayona kiugrása miatt a premier csúszni fog. A részben Magyarországon forgatott World War Z, amely Max Brooks regénye nyomán készült, világszerte 540 millió dolláros jegybevételt hozott. A folytatásról egyelőre csak annyi szivárgott ki, hogy még mindig a zombiapokalipszis idején játszódik.

PestiSracok facebook image

Fotó: MASATOSHI OKAUCHI/REX/SHUTTERSTOCK

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.