Pesti Srácok

David Bowie emléktáblát kapott Berlinben

David Bowie Berlinben töltött éveinek emléket állító táblát avattak hétfőn a német fővárosban.

MTI

A néhai énekes-dalszerző, aki 1976 vége és 1978 között osztott meg egy lakást Iggy Poppal Berlinben, egyszer azt nyilatkozta az Uncut magazinnak, leginkább azt értékelte a városban, hogy teljesen szabadon tudott járkálni, mivel a berlinieket egyszerűen nem foglalkoztatta a jelenléte. Negyven évvel odaköltözése és hét hónappal halála után azonban a német főváros lakói bebizonyították, hogy nagyon is törődnek a legendás zenész emlékével. Rajongók százai, vezető politikusok és a zenész egykori barátai gyűltek össze hétfőn a nyugat-berlini Schöneberg kerület egyik épületénél, hogy felavassák a táblát, amely Bowie Berlinben töltött éveinek állít emléket.

PestiSracok facebook image

A porcelántáblát, amelyre a zenész Berlin-inspirálta Heroes című slágerének egy sora is felkerült, rekordgyorsasággal hagyta jóvá a szenátus, annak ellenére, hogy általában öt évet szán annak mérlegelésére, hogy az elhunyt valóban "elegendő mértékű" történelmi jelentőséggel bírt-e. Berlin polgármestere, Michael Müller szerint David Bowie esetében ez nem volt kérdés. Mint fogalmazott, a zenész kulcsszerepet játszott annak elősegítésében, hogy Berlin "kulturálisan, kreativitás és nyitottság szempontjából is jelentős városként tekintsen saját magára". Bowie a német fővárosban töltött évek alatt készítette el a Berlin-trilógiaként is emlegetett albumait - Low, Heroes, Lodger -, amelyek nagy részét Svájcban és az Egyesült Államokban vették fel. A berlini Királyi Porcelánmanufaktúra (KPM) szerint a 3400 euróba (egymillió forint) került emléktáblát 24 órán belül pótolni tudják, amennyiben lába kélne az épület faláról.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.