Pesti Srácok

Kevés híján félmillióan bulizhattak idén a Szigeten

Ismét megdőlt a Sziget fesztivál látogatottsági csúcsa. A végleges adatok még nem állnak rendelkezésre, de Gerendai Károly főszervező tájékoztatása szerint több mint 490 ezren voltak a Szigeten egy hét alatt.

MTI

Az idei Sziget fesztiválon - akárcsak tavaly - három teltházas nap volt, ám a látogatók száma jóval meghaladta a 2015-ös 441 ezret. "Alaposan felülmúlja a várakozásainkat a most 490 ezerre becsült szám, hiszen a rendezvény előtt 450-460 ezer látogatóra számítottunk. A bérletek előre elfogytak, akárcsak az augusztus 11-ei Rihanna-koncert napjára a napijegyek. Úgy tűnik, a vártnál is nagyobb volt az érdeklődés a Sziget iránt, a napijegyek eladása sokkal jobban alakult, mint hittük, és idén az időjárás is kegyes volt hozzánk. Több százmilliós nyereséget hozhatott a fesztivál" - fejtette ki Gerendai Károly.

PestiSracok facebook image

A főszervező kitért a meglehetősen vegyes fogadtatású, és számos kritikát kapott Rihanna-koncertre is. A szervezők által meg nem erősített hírek szerint az amerikai sztár hozzávetőlegesen egymillió dollárért (280 millió forintért) lépett fel a Szigeten, ám produkciója sokaknak okozott csalódást. "Nem láttam a koncertet, de természetesen eljutottak hozzám a reakciók. Volt, akitől azt hallottam, hogy látta a Rihanna-turné néhány előző koncertjét is, és azok éppen olyanok voltak, mint a budapesti, tehát akik ismerik őt, azok számára nem volt meglepetés, amit a színpadon láttak. Egy nagy sztár esetében, ennyi pénzért persze joggal lehet nagy show-t várni, ahogy ez korábban például Robbie Williams esetében is volt. Ha jól gondolom, most ezt sokkal kevésbé lehetett érezni, bár azt nem hiszem, hogy playbackelt volna. Inkább arra gondolok, hogy a gépi rendszer talán korrigált az ideális megszólalás érdekében, ami ma már teljesen megszokott dolog" - mondta.

Gerendai Károly jogosnak nevezte a koncert rövidsége miatti felháborodást, hiszen Rihanna fél órával később kezdett. "Komoly csalódás volt ez számunkra, mert a fellépők általában igyekeznek kihasználni a rendelkezésükre álló időt, hiszen számukra is fontos referencia egy-egy ekkora koncert" - tette hozzá. A főszervező szerint a Rihanna-koncert tanulsága az lehet, hogy a Szigeten nincs szükség minden áron ilyen problémás világsztárokra, akiknek a közönsége sem igazán passzol a Szigethez. Gerendai Károly az idei fesztiválról a Muse, Noel Gallagher és Manu Chao koncertjének profizmusát emelte ki, és megemlítette, hogy a közönség jól fogadta Siát is, aki kicsit furcsa módon szinte videoklipjeit adta elő a színpadon.

"Az idei Sziget talán kicsit nehezen indult, hiszen a mínusz egyedik napon találtak egy elhagyott gyanús csomagot, utána esett az eső, és másnap volt a Rihanna-koncert, ami előtt az egyszerre, egy időben érkező közreműködők és tiszteletjegyesek ezrei a pénztáraknál nagy sorokat voltak kénytelenek kivárni és időnként tumultuózus jelenetek alakultak ki. Ezt követően viszont szinte zökkenőmentesen ment minden. Jól sikerültek a zenei és nem zenei programok is, remek lett a hangulat" - tette hozzá.

Megjegyezte, a Sziget elérte kapacitása határait, az elkövetkező években már nem lehet jelentősen növelni a látogatószámot. Ehelyett inkább a részletekre fognak koncentrálni, arra, hogy a fesztiválra érkezők minél jobban érezzék magukat. Gerendai szerint idén jól vizsgázott a személyi azonosításra épülő, a korábbinál szigorúbb biztonsági rendszer, hiszen a megnövelt személyi kapacitás miatt nem lett lassabb a bejutás, és jelentősen visszaszorultak a korábbi években előforduló hamis jegyek is.

"A jegyekhez kapcsolódó személyi azonosítás miatt érezhetően nőtt a biztonságérzet a Szigeten, a lopások és egyéb bűncselekmények egyaránt visszaszorultak" - mondta a főszervező.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.