Pesti Srácok

Már tudjuk, kik játszanak a Red Hot Chili Peppers előtt

null

Már csak néhány nap, és 20 év után ismét Budapesten koncertezik a Red Hot Chili Peppers. Miután szeptember 1-jén és 2-án itt, a Sportarénában indítják világkörüli turnéjukat, a stáb java már a hétvégén megérkezik, hogy hétfőtől nekiálljanak az előkészületeknek. Időközben kiderült, ki lép majd fel Flea-ék előtt.

061.hu

Két évtizeddel azután, hogy kevesebb mint egyórás felejthető zenélés után - állítólag gyomorrontás miatt - levonult a Kisstadion színpadáról, a Red Hot Chili Peppers jó eséllyel nem okoz majd ismét csalódást magyar rajongóiknak. Legalábbis látványban és hangzásban semmiképpen. Erre utal, hogy a kaliforniai sztárbanda rendesen felmálházott a koncertkörútra: a koncertszervező Live Nation közleménye szerint nem csupán a technikai felszerelést és a színpadot, de még berendezési tárgyaikat, sőt, szakácsukat is magukkal cipelik.

Innen nézve nem meglepő, hogy a turnéhoz egy igen figyelemreméltó, azaz 14 kamionból, 4 buszból és 4 furgonból álló járműkaraván, 60 fős utazó stáb, valamint esetünkben egy százfős helyi erő - nagyrészt technikai személyzet - áll majd a rendelkezésükre. A szóbeszéd szerint a húrnyűvő zenészek és Anthony Kiedis énekes több mint 200 négyzetméteren szánthatják fel a színpadot, amit két oldalt hatalmas LED-falak tesznek még monumentálisabbá.

Mint időközben kiderült, az RHCP-turné első öt állomásán, így Budapesten is egy kaliforniai rockduó melegíti be a közönséget. A Deap Vally 2011-ben alakult, tagjai pedig csajok: Lindsey Troy gitáros és Julie Edwards dobos. A fülbemászó, energikus, bluesos-garage rockos tételeket játszó, stílusukban pedig a White Stripes és a Led Zeppelin keresztezésével jellemezhető csapat két héttel második albumuk megjelenése előtt mutatkozik be Budapesten. Játszottak már Iggy Pop, a Muse és a Wolfmother előtt, valamint felléptek a Hyde Park, a Leeds, a Reading, a Latitude és a Glastonbury fesztiválokon is, a kritikusok meg eközben jobbára csak dicsérték őket.

A Sportaréna várhatóan 18.30-kor nyitja kapuit, az elmúlt évek egyik legjobban várt bandája pedig a Deap Vally 20 órakor kezdődő koncertje után lép színpadra.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.