Pesti Srácok

Gyásztávirat - Meghalt Gene Wilder

A színész 83 éves korában, vasárnap bekövetkezett halálát az Alzheimer-kór következtében fellépő komplikációk okozták.

Gene Wilder 1933. június 11-én született, Milwaukee-ban, Jerome Silberman néven – művésznevét 26 évesen vette fel, állítása szerint a Thomas Wolfe regényeiben feltűnő Eugene Gant és a Pulitzer-díjas író, Thornton Wilder neve előtt tisztelegve.

Színpadon kezdte pályafutását, de már 1967-ben debütált a Bonnie and Clyde című filmben. A színész sokat dolgozott együtt Mel Brooks rendezővel, két Oscar-jelölését a közös munkáknak köszönheti: A producerek 1967-es filmváltozatáért legjobb mellékszereplőként, a 1974-es Az ifjú Frankensteinért pedig társ-forgatókönyvíróként szerzett jelölést.

PestiSracok facebook image

Gene Wilder ismertté vált Willy Wonka megformálásával a Willy Wonka és a csokoládégyár (1971) című filmben, és a Richard Pryorral együtt játszott filmekben. A Száguldás gyilkosságokkal (1976), a Dutyi dili (1980), a Vaklárma (1989) és a Folt a zsákját (1991) hazánkban is legnépszerűbb filmjei voltak. Többet maga írt és rendezett, közöttük volt például a Vörösruhás nő (1984).

1999 óta visszavonult a színészkedéstől, figyelme az írás felé fordult. Megírta visszaemlékezéseit, ami 2005-ben jelent meg Kiss Me Like A Stranger: My Search for Love and Art címmel. Novellagyűjteményt és regényeket is jegyzett. Bár négyszer is megházasodott, gyermeke nem született.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.