Pesti Srácok

Negyedmillióan a 7. Kolozsvári Magyar Napokon

A szervezők szerint több mint 250 ezren vettek részt a múlt héten tartott 7. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) rendezvényein, és ez 25 százalékos növekedést jelent a tavalyi rendezvénysorozat látogatottságához képest.

MTI

A szervezők értékelése szerint a nézettségi csúcsot a KMN három utolsó napjának az esti előadásai jelentették. A közönség száma minden nap meghaladta a 30 ezret, utolsó estére, az Omega koncertjére pedig megközelítette az 50 ezret. Az elmúlt pár évben nem volt példa ilyen nagymértékű növekedésre - jelentették ki a rendezvénysorozat szervezői. A szervezők közölték: nem a látogatottság további növelése, hanem a rendezvény eredeti szellemiségének megőrzése a céljuk. A közlemény szerint a kolozsvári magyarok találkozási lehetőségének megteremtését, a közösségépítést, a magyar kultúrának a megismertetését a többségi lakossággal, valamint a nemzeti ünnep és a város "születésnapjának" a megünneplését tekintik továbbra is a legfontosabb céljuknak. Hozzátették azonban, hogy már most egyértelműen látszik: a következő időszak legnagyobb kihívása a helyszínek, a programok és a szolgáltatások bővíthetőségének az újragondolása lesz.

PestiSracok facebook image

Omega

A szervezők megelégedetten nyugtázták, hogy Kolozsvár várossá nyilvánításának 700. évfordulóját a magyar napok keretében ünnepelte a város román és magyar lakossága. Úgy vélték: az évforduló valószínűleg teljesen elsikkadt volna, ha KMN rendezvénysorozata keretében nem fordítanak rá különös figyelmet. A több mint 500 programból 90 gyermekeknek és családoknak szólt. Összesen 25 tárlatot nyitottak meg a KMN ideje alatt, 40 filmvetítésre és ugyanennyi sporttal kapcsolatos beszélgetésre, illetve sporttevékenységre, bajnokságra került sor. 37 könnyűzenei koncerttel és 13 hangversennyel várták a szervezők a zene szerelemeseit. Összesen 65 helyszínen 100 partnerszervezet, 120 szervező és 200 önkéntes biztosította a programok lebonyolítását. Az egyhetes fesztivál költségvetésének mintegy negyedrészét fizették a magyarországi intézmények és hatóságok támogatásából. A költségek 18 százalékát a helyi és a megyei önkormányzat, 14 százalékát magyarországi cégek, 43 százalékát pedig romániai cégek biztosították.

Fotó: Youtube, Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.