Az óra körbejár – David Bowie 1. Outside és az Hours című újra kiadott albumairól

Sorra jelennek meg a Bowie újrakiadások, és ez részint a művész halálával függ össze, részint meg nem azzal, hiszen az évfordulós albumok valóságazonos coverrel, remaszterizált verziókban már jóval Bowie halála előtt az étlapon voltak. Most a 21 éve publikált egyik kulcslemeze, a 1. Outside jelent meg, illetve a méltatlanul kevés figyelmet kapott, Hours című munkája, amely közvetlen előzménye volt a már a kétezres években megjelent bravúrdarabnak, a Heathen-nek.

PZL – 061.hu

A 1.Outside jutalomfalat volt Brian Eno számára a U2 Achtung Baby-je után, amit minden bizonnyal Bowie hozott volna össze, ha nem tartott volna két lépés távolságot a keményebb noise hangzással szemben, illetve, ha a Tim Machine projektek nem jelentettek volna pályáján kreatív kudarcot. Az 1995. szeptember 25-én megjelent 1.Ouside nehezen talált kiadót, ugyanis a bonyolult kerettörténet, és a büntető jazzes közjátékok megterhelték a befogadást. Nyílván, ha leszedjük az albumról a sztorit, és kikukázzuk az elszállós improvizációkat, már nem ugyanaz a lemez, mégis azt kell mondanunk így több, mint 21 év távolságából, hogy szigorúbban, nagyobb önfegyelemmel kellett volna szerkeszteni a lemezt. Már tudjuk, hogy Eno próbálta visszafogni Bowie-t, aki egy interjújában később elismerte: elvétette az arányokat.

Pedig a lemez tele volt üzembiztos slágerekkel (Hello Spaceboy, No Control), amelyekben volt elég kreatív muníció, nem volt feltétlen szükség az epikus látomásokra (The diary of Nathan Adler or the art-ritual murder of Baby Grace Blue: A non-linear Gothic Drama Hyper-cycle). Brian Eno, Reeves Gabrels, Mike Garson és Bowie sessionjeiből összeállított albumot a Bécs melletti Gugging elmegyógyintézet ihlette. Az épület egyik szárnyában olyan betegeket kezeltek, akiknek a festés, az alkotás a terápiájuk része volt. Itt fogalmazódott meg Bowie-ban az, amit mindig is tudott: nem a technika számít, hanem a kreativitás.

Az 1.Outside neo-noir zajoperája gazdagon hangszerelt, ma is zavarba ejtően progresszív, előremutató a zenei textúra. A címadó Outside remek, de kissé lassan építkező dal, aztán ahogy a következő szám, a The Hearts Filthy Lesson emeli a tétet, hogy jöjjön a büntető jazzes A Small Plot Of Land. Akármilyen magasságot járnak be a szétzongorázott közjátékok, leültetik a remek ívet futó részint túltolt albumot. Talán ennek a lemeznek (és a The Motel című dalnak) is köszönhető, hogy néhéány hónappal a lemez megjelenése után 1996. február 17-én Bowie-t beválasztották a Rock and Roll Hall of Fame-be.

A jókora drum &bass lökettel elkészült 1997-es Earthling után 1999. szeptember 21-én publikált Hours-szel sikerült meglepni a Bowie vallás híveit. Sokan azt gondolták, hogy egy igazán durva elektro kaszabolás lesz, mindegy feltéve koronát a 1. Outside és az Earthling zajos kettőse után. De nem, a lemez finom melankóliája zavarba hozta a partyk népét. Sokan közepes, fáradt lemeznek tartják, pedig kimondottan innovatív, kidolgozott és poétikus munkáról van szó, amin legalább három klasszikus (Thursday's Child, Something in the Air, Survive) található, de az egész album kellemes, tartozkodóan finom, mégis határozott vízió, hogy mást ne mondjunk, ott van például a If I'm Dreaming My Life című megunhatatlan popsláger is.