Pesti Srácok

Elkelt a Design Terminál

Csák János, Magyarország volt londoni nagykövete szakmai befektetőként megvásárolta az államtól a Design Terminált. Magántulajdonú, nonprofit szervezetként folytatja munkáját a Design Terminál szeptember 1-től, melynek tulajdonosa Csák János- írja a HVG.hu. A cég vezetője Böszörményi Nagy Gergely marad.

Továbbra is szorosan együttműködnek a kormánnyal – derül ki a lapunknak eljuttatott nyilatkozatból, és úgy tudjuk, már készül a közhasznúsági szerződés az immár magán cég és az állam között.

A Design Terminál különös pályát futott be. Megalapítását Medgyessy Péter jelentette be, ám Bajnai Gordonnak sem sikerült átadni. Aztán, amikor 2012-ben Böszörményi Nagy Gergely kinézte magának, hamar kiemelt kormányzati intézmény lett évi 600 milliós állami támogatással.

A Design Terminál a magyar kreatívipar fejlesztésén dolgozó ügynökségként működik. Célja, hogy a magas hozzáadott értéket előállító fiatal, tehetséges vállalkozók sikerrel érjék el a globális piacot, szolgáltatásai térítésmentesek. Az intézmény tevékenységét az Európai Bizottság 2014-ben az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért Díjjal ismerte el.

Egyik fő projektje a kreatívipar, a stratupok támogatása, az állami pénzből elsősorban színvonalas nemzetközi és hazai networkot akarnak létrehozni, kiállításokkal, vásárokra való kijutással, konferenciákkal, mentor programmal.

A nyilvános adatok szerint a Design Terminál vállalkozásfejlesztő szolgáltatásait 2014 óta 799 kreatívipari vállalkozás vette igénybe. Voltak saját projektjei, például a magyar divatipart felrázni szándékozó Gombold újra. A másik irány pedig a modern Budapest brand megteremtetése - mondja egy független szakember. Fő projektjük, a Brain Bar Budapest fesztivál célja az, hogy a fővárost és a magyar kreatívipart bekapcsolja a tech-kultúra nemzetközi diskurzusába. 2016-ban azonban azok között az állami szervezetek között szerepelt, melyeket megszüntetésre ítéltek.

A Design Terminál épülete az Erzsébet téri egykori buszvégállomás, az állam tulajdona marad.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.