Pesti Srácok

Ezen a hétvégén is a Sully nyert

Már a második hétvégét nyerte debütálása óta az észak-amerikai mozikban a Sully - Csoda a Hudson folyón, a hős pilótáról szóló életrajzi film - tudósított a Variety.com.

MTI

A Clint Eastwood rendezte Sully maga mögé utasította két sorozat egy-egy epizódját, a Blair Witch és a Bridget Jones babát vár című alkotásokat. A hétvégét nyerő filmdráma Chesley "Sully" Sullenberger pilóta élettörténetéről szól, aki 2009-ben meghibásodott repülőgépével New York szívében, a Hudson folyó jegére szállt le, megmentve 155 utasa életét. A film forgatókönyvét Todd Komarnicki írta Sullenberger és Jeffrey Zaslow Highest Duty (Legmagasabb szolgálat) című önéletrajzi regénye alapján.

A Tom Hanks főszereplésével forgatott Warner Bros.-film 22 millió dollárt (6 milliárd forintot) hozott ezen a hétvégén az észak-amerikai pénztáraknál, ezzel amerikai jegyárbevétele 70,5 millióra növekedett. A második helyet szerezte meg a mozis toplistán a Blair Witch horrorszéria új része 9,7 millió dollárral. Ez csalódást jelent a Lionsgate stúdiónak, amely 20 milliót és a hétvége megnyerését várta az új epizódtól. A harmadik helyre szorult a Bridget Jones-vígjátéksorozat friss darabja, a Bridget Jones babát vár, mely 8,2 millió dollárt hozott Észak-Amerikában, bár Amerikán kívül 29,9 millió dolláros bevétellel nyitott. A negyedik helyre futott be Oliver Stone Snowden című filmje, melyre 8 millió dollár értékben váltottak jegyet az észak-amerikai filmszínházakban.

PestiSracok facebook image

Fotó: Variety

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?