Kettévágott emlékezet, felújított múlt - Asztalos Zsolttal beszélgettünk
A napokban nyílt meg Szentendrén Asztalos Zsolt Felújított emlékezet című kiállítása. A tárlaton olyan tárgyakkal, bútorokkal, könyvekkel és fotókkal találkozhatunk, amelyek a művészi beavatkozás során metaforákká alakultak: a kettévágott könyvszekrény, a széthasított könyv, a máriapócsi kegytemplom padsorának felújított darabja is az emlékezés viszonylagosságára utal. Asztalos Zsolttal beszélgettünk, akinek a Kilőtték, de nem robbant fel című munkája képviselte 2013-ban Magyarországot az 55. Velencei Képzőművészeti Biennálén.
POÓS ZOLTÁN LÁSZLÓ - 061.hu
Volt olyan ötleted pályád során, ami iszonyú erős geg volt, de nem kapott metafizikus többletet, így nem vitted végig?
Volt olyan munka, aminek erős geg jellege lett volna, talán didaktikus is, és ezért nem készítettem el, de annak is volt úgymond metafizikus jellege, amennyiben a művészet metafizikus jellegű. Szerintem az.
Vigyáznod kell, hogy valami ne legyen úgymond hatásvadász, vagy nem probléma, ha valami már elsőre is „nagyot üt”…
Én nem törekszem hatásvadászatra, és a személyemet is nagyon háttérebe helyezem a munkáimban. Ez tudatos. Ennek ellenére vannak vizuálisan látványos munkáim, de ezeket nem nevezném hatásvadásznak, mert ez a kifejezés egyfajta öncélúságot, tartalmi ürességet és valami negatív felhangot sugall. Ez semmiképpen sem célom. Számos példa van kiváló alkotásokra, melyek provokatívak, feszegetik a közízlés határait, de azoknak célja van, így nem gondolom, hogy problémát jelentenek.
A felújított emlékezet kerüli a XX. századi történelmi kontextust, pedig lett volna benne muníció, lásd a mai szoborállítási balhékat… Miért nem kapott a társadalmi emlékezetkultúra nagyobb felületet, miközben a Történelem az én verzióm című, szintén idei kiállításán hasonló munkákat állított ki…
Nem kívánok aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozni. Kerülöm ezt, és nem is érdekel, bár tudok ezekről. Mostanában van egy politizáló, politikai kritikával foglalkozó irányzat, mellyel egyre több művész foglalkozik, de én nem akarok ebbe belemenni. Én inkább – ha szabad ezzel a kifejezéssel élni – költői módon viszonyulok az emlékezet elemzésével.
A Kilőtték, de nem robbant fel- munkával kapcsolatban konzultáltál tűzszerészekkel. Milyen javaslatokkal álltak elő? A kiállítás idején sok érdekes bombás történetet ismerhettünk meg (pl, volt, aki egy bombán kalapálta a kaszáját), de azóta megtaláltak-e hasonló „bombás sztorik”?
A tűzszerészek nem adtak semmilyen instrukciót, hogyan dolgozzam fel ezt a témát. Nekem volt egy elképzelésem, és azt vittem végig. Abban pedig minden segítséget megadtak. Csak jókat tudok róluk mondani, és nagyon hálás vagyok nekik. Ezt a munkát, már a Biennále pályázata előtt elkészítettem, egy kész munkával pályáztam, és inkább a metaforikus, áthallásokkal teli – fenti kifejezéssel élve – költőisége és ellentmondásokkal teli üzenete érdekelt. Amúgy volt, hogy azóta kaptam levelet egy református lelkésztől, aki hallott erről a munkáról, és megérintette. Gyerekkorában a pincéjükbe csapódott egy bomba – ahová elbújtak -, és nem robbant fel, így életben maradtak. Nagyon megindító volt személyesen visszahallani. Olaszországban van olyan templom, ahol a szentélybe eset be egy bomba, és nem robbant fel.
Jártál teológiára, de a munkáidban (néhány motívumon kívül, pl. a galamb, vagy máriapócsi kegytemplom padsorának felújított darabja) nincs direkt vallásos motívum… Miért?
A fent említett példáidat elég direkt motívumnak érzem. A kortárs szakrális művészet nem attól lesz szakrális, mert ikonokat festünk vagy bibliai jeleneteket. Én úgy érzem, viszonylag elég sok szakrális utalásom van, de az igaz, hogy nem ez az egyetlen motivációja a műveimnek. Ezt nem is szeretném.
Fogyasztói világ az egyik centrális témád. Ez hogy „akadt be”? Már csak azért is, mert az emlékezetkultúrához vagy teológiához képest földhözragadt terület.
Valóban, főleg régebben, a fogyasztói világban elhelyezkedő hétköznapi ember érdekelt. Belülről is része vagyok a reklámozásnak, ez a polgári foglalkozásom a művészet mellett. Ez inspirált arra, hogy ezt elemezzem. Az utóbbi időben az emlékezet foglalkoztat, és azt tervezem, hogy hosszútávon emellett maradok.
A velencei anyaghoz készült mobilis app. Az új kiállítás is tálcán kínálja a kiterjesztéseket, azt, hogy bárki hozzáfűzzön oral historyt, stb. Tervezed más platformra helyezését is?
Jelenleg nem tervezem, ez annyira nem foglalkoztat. A Velencei Biennále nagy nézőközönségű esemény, ott valahogy adta magát, hogy sok embert lehessen mozgósítani, ezzel pedig apropót adni a projekt népszerűsítésére is.
Art direktor vagy egy ügynökségnél, mégis a számítógépes grafikai megoldások helyett a „nyers erő” és anyaghasználat jellemez. Miért?
Nehéz erre magyarázatot adni. Egyszerűen a témát mindig azzal a technikával készítem el, ami a legindokoltabb.
Megvolt a technikád, hogyan vágd szét az új kiállítás tárgyait? Volt gond pl. a szekrény átvágásával?
A könyveket nyomdai vágógépekkel vágattam szét. A szekrény kettévágása összetettebb művelet volt. Emiatt antikbútor-felújító céggel készíttettem el. Ők darabokra szedték, és a darabokat vágták ketté, majd építették úgy újra össze, hogy statikailag is megfelelő legyen.
Fotók: ArtCapital / Asztalos Zsolt archívum
