Pesti Srácok

Kilencven éves a mozi, ahol egyszer Tolnay Klári is volt pénztáros

Kilencven éves a mozi, ahol egyszer Tolnay Klári is volt pénztáros

Kilencven éves Budapest legpatinásabb mozija, a Puskin. Talán nem is mozinak, inkább filmszínháznak kellene hívnunk, amely mindenkit megérint, aki járt már a falai között. A díszes termekben, a nehéz függönyök és óriási csillárok között ülve megilletődötten mozizunk. A hely romantikája és eleganciája nemcsak kiemelt figyelmet, de kiadós ünneplést is megérdemel a kilencvenedik évfordulón. Kovács Gellérttel, a Budapest Film Zrt munkatársával beszélgettünk.

LEIRER TÍMEA - 061.hu

A Puskin 90 tartogat egy, a mozi történetét bemutató kiállítást is. Milyen lehetett kilencven évvel ezelőtt a Puskin?
Azt mondják, hasonlított arra, amilyennek most láthatjuk a mozit. Amikor soktermessé alakították és felújították, az eredeti terveket és szobrokat vették alapul, így a mozi megőrizhette a régi hangulatát. Tehát nem volt ennyi terem, viszont az akkori egyetlen terem nagyobb férőhellyel rendelkezett. Sokak szerint Európa legszebb filmszínháza volt a Puskin, avagy akkori nevén Fórum. Igaz, előtte még nem filmszínházként funkcionált, hiszen a mozi épületében működött a Magyar Világ kávéház, majd 1919 után egy bankház és csak később, 1926-ban nyitotta meg kapuját a Fórum filmszínház.

PestiSracok facebook image
Kovacs Gellert mozi vetites 2016.01.27. foto:Horvath Peter GyulaFoto: Horváth Péter Gyula

Valóban inkább színházi esemény szinten működött akkoriban egy mozi előadás?
Sokkal elegánsabb és tekintélyesebb eseménynek számított, mint manapság. Másfajta mozizási szokások voltak akkoriban: előkelő esti program volt, az emberek szépen felöltöztek, úgy mentek a filmszínházba. Kiemelt esemény volt az életükben, hogy előkelő társaságban mozgóképet nézhettek, elegáns teremben. Az eleganciát és a régi korok hangulatát a mai napig megőrizte. Aki eljön ide, még most is érezheti, milyen lehetett majd' száz évvel ezelőtt mozizni a fővárosban.

Ma már nem tiszteljük eléggé a filmművészetet?
Inkább úgy mondanám, hogy ma inkább arra használja a legtöbb ember a mozit, amire általában a praktikus tereinket használjuk: hogy megnézzen egy filmet, és kész. Nincs meg a moziba járás szertartása. A Puskin külleme, megjelenése viszont tekintélyt parancsoló. Ha valaki meglátja, sose fogja elfelejteni.

puskin90_a3

Ha jól tudom a filmkészítők sem felejtették el.
Több filmben is szerepel a Puskin mozi, hiszen fontos épülete az V. kerületnek. Kern András A miniszter félrelép című filmjében az ablakon kinézve emlegeti, de korábban forgattak is a Puskinban, Nem ér a nevem volt a film címe. Tolnay Klári mozipénztárost alakított benne, még az is tisztán kivehető, hogy a mai büfé helyén volt akkor a pénztár. Páger Antal is vett jegyet Tolnay Kláritól a filmben, hisz ő a másik főszereplő. Egészen varázsos, izgalmas kordokumentum.

A Puskin 90 programjában igazi klasszikusok lesznek szeptember 17-én és 18-án. Milyen tematika szerint válogattátok a filmeket?
A hétvége alatt leginkább magyar, és moziban ritkán látható, a Puskin termeinek nevéhez valamilyen módon köthető filmeket nézhet a közönség. Vetítünk majd új magyar sikerfilmeket, mint a Liza, a Rókatündért, vagy a Saul fiát, melyek a Puskin jelenét illusztrálják. Láthatnak a nézők olyan klasszikusokat, melyeket jó minőségben tudunk vetíteni, mint a Keresztapa vagy a Kék bársony. Fábri Zoltán repertoárjából is vetítünk egy igen komoly összeállítást. Főleg 35 milliméteres filmszalagról forognak majd az alkotások, valamint egyes előadásokhoz rendhagyó közönségtalálkozókat is szervezünk. A napfény ízéhez kapcsolódva például beszélgetés lesz Szabó Istvánnal és Koltai Lajossal, akiknek több közös alkotását is levetítjük két nap alatt, de bemutatjuk Kertész Mihály halhatatlan rendezését, a Casablancát is, amelynek felújított változatát az ünnepi hétvégén láthatja először a közönség, és csak a Puskinban. A jubileumi hétvége programjaira meghívást kapott a kilencven esztendős Makk Károly is.

mozi

És a meghívottak között vannak a nemzet színészei is...
Valóban, a Puskin 90 egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezik a tervek szerint Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska és Haumann Péter részvételével zajló pódiumbeszélgetés. Szeretnénk majd elindítani a Puskin moziban egy „Nemzet színésze” sorozatot, ahová meghívjuk a kitüntetett művészeket egy-egy filmjük bemutatására. Úgy gondoltuk ez a jeles évforduló remek alkalmat kínál arra, hogy ezt a szériát ünnepélyesen elindítsuk. Tényleg fantasztikus programra készülünk, Törőcsik Mari érkezik majd a Szerelem, Bodrogi Gyula a Hattyúdal, Molnár Piroska a Csinibaba és Haumann Péter a Kalandorok vetítésére.

A művészek szívesen vállalták a szereplést az ünnepen?
Igen! Amint kiejtettük a Puskin mozi nevét, örömmel mondtak igent. Ez a klasszikus filmszínház mindenkinek a szívéhez nőtt, mint kiderült, legtöbbjük rendszeresen jár ide. Amire különösen büszkék vagyunk, hogy az art mozik éjszakáján volt egy beszélgetés a Mephisto kapcsán, ahová eljött Szabó István és Koltai Lajos is, akik közel 60 percig beszélgettek a közönséggel a film előtt. Fantasztikus élmény volt, egyrészt azért, mert úgy emlékeztek egy órán át a nyolcvanas évek végén készült közös filmjükről, mintha előző nap végeztek volna a forgatással. Másrészt, irigylésre méltó tűz lobogott a szemükben. Nagyon tanulságos volt látni a vehemenciájukat, főként annak tudatában, hogy mai fiatal rendezők közül néhányan akár már fél év után is unják a filmjükhöz kapcsolódó beszélgetéseket és interjúkat. Ezzel szemben itt van két világhírű alkotó egy 35 éves filmmel, s a mai napig friss erővel mesélnek az életművükről. Utólag el is mondták: nagyon jól érezték magukat. Most újra eljönnek közönségtalálkozóra, alig várjuk a beszélgetést.

A jegyek mindkét napra érvényesek?
Váltani lehet két napra szóló Puskin 90 kártyát, amellyel négy tetszőleges előadásra szóló jegy igényelhető, mindkét napra. A filmek között pedig biztosan nem unatkoznak majd, a már említett mozitörténeti kiállítás mellett plakátkiállítással és több mozis programmal is készülünk.

Fotók: Horváth Péter Gyula, puskinmozi.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.