Pesti Srácok

Ma kezdődik a MTESZ-székház bontása a Kossuth téren

Wachsler Tamás közlése szerint ma kezdődnek a munkálatok az V. kerületi Kossuth Lajos téren lévő egykori MTESZ-székháznál (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége). A Steindl Imre-program vezetője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában azt mondta, hogy a mintegy 700 millió forintba kerülő bontási munkálatok nagyjából hat hónapig tartanak.

MTI

Az Országgyűlés Hivatala tavaly szeptemberben hirdetett nemzetközi építészeti ötletpályázatot a Kossuth tér egyetlen, a tér arculatába nem illő épülete, a metróállomás feletti irodaház új homlokzati kialakítására. A Magyar Közlöny július 13-i számában jelent meg a kormányhatározat, amely szerint a Kossuth Lajos tér 6-8. szám alatti, 1972-ben épült volt MTESZ-székházat a térhez illeszkedő homlokzattal építik át az Országgyűlés új irodaházává, és alagúton összekötik az Országházzal. Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel múlt kedden azt közölte: a munkálatokra kiírt közbeszerzési eljárás nyertese a legalacsonyabb árat ajánló Market Zrt. lett.

PestiSracok facebook image

1mtesz
A 2-es metró épület alatti megállóját az utasok egyelőre zavartalanul használhatják, de a következő hónapokban számítani kell majd a Kossuth téri állomás ideiglenes lezárására - fűzte hozzá. Wachsler Tamás az M1-en felidézte, az Országházon belül számos olyan tér van, amelyet még helyre kell állítani. Ezen munkálatok idejére el kell majd helyezni valahol azokat, akik az érintett irodákban dolgoznak. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) volt székházának bontására szerdán vonul ki a helyszínre a kivitelező cég. A Steindl Imre-program vezetője azt is elmondta, hogy az építési engedély dokumentációját kedden kapta meg. Annak áttanulmányozását, az arról való döntést követően kezdődhet a kiviteli tervezés.

A kiviteli terv leadási határideje november 15. - ismertette. Wachsler Tamás kérdésre válaszolva azt is elmondta, bár a Steindl Imre-programnak nem része, a kormánynak szándéka a Kossuth Lajos téren lévő régi kúriai épület felújítása, hogy az visszakapja eredeti funkcióját, s ide költözzenek a bírói csúcsszervek. Emellett a Földművelésügyi Minisztérium épülete is felújításra vár, továbbá a tér sarkán lévő társasház - amelynek legnagyobb tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank - tetőidomának helyreállítása is tervek között szerepel.

Kép: oroksegfigyelo.blog.hu, ma.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?