Pesti Srácok

Ma van a Színházak éjszakája

Ma van a Színházak éjszakája, amelynek alkalmával harminc budapesti teátrum több mint kétszáz rendhagyó programmal várja az érdeklődőket betekintést engedve a színház világába, a készülő előadásokba, a színházi háttérmunkába.

MTI

Az ötödik alkalommal megvalósuló Színházak éjszakája eseményei a korábbi évekhez hasonlóan egyetlen karszalaggal látogathatók. Az idén a Színházak éjszakáján az esélyegyenlőségre szeretnék felhívni a figyelmet: több színház audionarrációval, akadálymentes járatokkal, jeltolmácsolással készül. Az eseményen részt vesz a Baltazár Színház is, amely fogyatékossággal élőkkel együtt hoz létre előadásokat. A különleges, interaktív programokat kínáló rendezvényhez az idén több vidéki színház, köztük Nyíregyháza, Miskolc, Debrecen, Szombathely és Kecskemét teátruma is csatlakozott. A délelőttől hajnalig tartó rendezvény programjai között bábjáték, impro-maraton, táncóra, színpadtechnika-show, szabadegyetem, szerepcsere, felolvasószínház, playback-színház és nyílt próba is megtalálható.

PestiSracok facebook image

Bevezetik a nézőket a színházak rejtett zugaiba, lesz alkalom a beszélgetésre a társulatok tagjaival, a színészek rövid jeleneteket, különleges színpadi produkciókat mutatnak be. A kezdeményezéshez az idén csatlakozott a Baltazár Színház, az RS9, a Sanyi és Aranka Színház, a Turay Ida Színház, a Momentán Társulat, valamint a Vidám Színpad. Mellettük a Színházak éjszakáján idén is részt vesz az Átrium Film-Színház, a Bethlen Téri Színház, a Budapesti Operettszínház, a Budapest Bábszínház, a Dumaszínház, a Játékszín, a József Attila Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Karinthy Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Madách Színház, a Magyar Állami Operaház, az Örkény István Színház, a Pesti Magyar Színház, a Pinceszínház, a Radnóti Miklós Színház, a Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, az Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), a Szkéné Színház, a Thália Színház, a Trafó - Kortárs Művészetek Háza, az Újszínház és a Vígszínház. A rendezvényről további információ a szinhazakejszakaja.hu oldalon érhető el.

Fotó: Nemzeti Színház

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.