Pesti Srácok

Makk Károly kapja idén a CineFest életműdíját

Makk Károly Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a magyar filmtörténet egyik legjelentősebb alakja kapja az idén a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját. A mustrát szeptember 9. és 18. között rendezik meg, az idei versenyprogramban tizennyolc alkotás szerepel.

MTI

Makk Károly nevéhez olyan, mára már klasszikussá vált művek fűződnek, mint a Liliomfi (1954), a Ház a sziklák alatt (1958), a Megszállottak (1961), az Elveszett Paradicsom (1962), a Szerelem (1971), az Egy erkölcsös éjszaka (1977), vagy az Egymásra nézve (1982) - olvasható a tájékoztatóban. A rendező filmjeiben sorsok és történetek tucatjai elevenednek meg, a magyar múlt és jelen, a személyesen megélt történelem eseményei.

PestiSracok facebook image

A 90 éves Makk Károly nemzetközileg is elismert, a Liliomfi 1955-ös cannes-i premierje és a felújított Szerelem 2016-os Cannes Classics bemutatója egy világkarrier állomásait is jelölik. A Szerelem 1971-ben megkapta a zsűri díját Cannes-ban, a Macskajátékot 1972-ben Oscar-díjra jelölték.

A rendező hosszú pályafutása alatt olyan magyar és világsztárokkal dolgozott együtt, mint Christopher Plummer, Maggie Smith, Michael Gambon, Darvas Iván, Krencsey Marianne, Törőcsik Mari, Pálos György, Psota Irén, Bessenyei Ferenc, Makay Margit, Cserhalmi György, Dajka Margit, Bulla Elma, Illés György, Tóth János, Szécsényi Ferenc, Déry Tibor, Örkény István vagy Bacsó Péter. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról kiemelkedő magyar filmek és az 1956-os filmhíradók restaurálásával és ünnepi DVD-kiadásával emlékezik meg.

A Terror és forradalom 1949-1956 című tematikus DVD-sorozatban Makk Károly két klasszikusa, a Szerelem és az Egymásra nézve is helyet kapott. A teljes körűen restaurált Szerelem és Egymásra nézve filmeket a hazai közönség először szeptember 15-én láthatja a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Szerelem vetítése után Báron György filmesztéta beszélget a rendezővel.

A fesztivál CineClassics eseményének keretében első alkalommal mutatják be a MaNDA '56-os felújított filmhíradók DVD kiadványát is. A MaNDA Terror és forradalom 1949-1956 tematikus sorozatában eddig - az '56-os filmhíradók mellett - öt ötvenes évek tematikájú filmet restauráltak digitálisan. A tematikus sorozatban év végéig 9 db DVD jelenik meg, a játékfilmeken kívül a sorozat tartalmazza a Magyar Filmhíradó Évfolyam teljes 1956-os, négylemezes változatát is.

Fotó: artnews.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.