Pesti Srácok

Mint a Mennyország - Cure-koncert október 27-én az Arénában

Az angol dalszerző-gitáros-énekes Robert Smith vezette The Cure két évtized óta a legnagyobb turnéjára vállalkozott idén, és a tavasszal indult The Cure Tour 2016 keretében 11 év után végre ismét visszatér Magyarországra is, október 27-én a Budapest Aréna színpadán.

061.hu

A turné és az annak már legelső koncertjén előadott két remek új szerzemény (a Step Into The Light és a műsor ráadásblokkjába került It Can Never Be The Same) mellett az együttes rajongótábor számára a legizgalmasabb hír, hogy a Cure egykori társalapítója, a dobos-billentyűs Lol Tolhurst megírta könyvben a zenekar hetvenes-nyolcvanas évekbeli történetét és Robert Smith-hez fűződő barátságát. Ötéves koruk óta ismerik egymást, már 13 évesen együtt zenéltek egy The Obelisk nevű iskolai együttesben, majd 1976-tól a már komolyan vehető punk-rockos Malice-ben, melyet épp Tolhurst keresztelt egyik szerzeménye nyomán 1977-ben az Easy Cure-ra, amit aztán 1978-ban rövidítettek The Cure-ra. Az 1989-es Disintegration albumig maradt a zenekar tagja, de később még a korai lemezeket felidéző 2011-es turnéra is visszatért vendégként.

PestiSracok facebook image

cure-tour

Lol Tolhurst memoárja, a szerző archívumából seregnyi ritka fényképpel illusztált Cured: A Tale Of Two Imaginary Boys szeptember 22-én jelenik meg Nagy-Britanniában, az október 11-én érkező amerikai kiadás borítóját pedig egy másik hajdani Cure-tag, a szintén kölyökkori haver és társalapító Porl Thompson gitáros tervezte. A kiadványhoz Tolhurst saját maga rögzítette a hangoskönyv-audioverziót is, sőt a megjelenéshez igazítva közönségtalákozókat is tart néhány brit városban.

Végezetül pedig egy friss filmbemutató: épp a napokban került a magyar mozikba John Carney-nak, az Egyszer(Once) és Szerelemre hangszerelve(Begin Again) forgatókönyvíró-rendezőjének legújabb zenés filmje, a Sing Street, mely a nyolcvanas évek közepének Dublinjában zenekart alapító tinédzserekről szól. A történetben megidézett korabeli zenekarok (Duran Duran, Spandau Ballet, The Clash, The Jam, Hall & Oates, A-ha stb.) számai mellett a Cure-tól is felcsendülnek az In Between Days és The Love Cats című korabeli slágerek, sőt a filmbeli tinizenekar egy konkrétan 1985-ös Cure-hangzású dalt és klipet is készít (A Beautiful Sea), a 16 éves énekes-főszereplő Ferdia Walsh-Peelo pedig épp Robert Smith ihlette frizurával látható a film egy részében.

Fotó: LiveNation

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.