Pesti Srácok

Terasz Budapest: ezek a helyek a díjazottak 2016-ban

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a legjobb fővárosi kiülős helyek versenyét, amelyre ezúttal 68 nevező jelentkezett. A megmérettetés igen szoros volt idén, főleg a közönségszavazást illetően. A Terasz Budapest pályázatot a Főváros városarculati cége, a BVA hirdette meg 2016 július közepén.

061.HU

A 2014-ben indított pályázat folytatásaként idén is a szakmai zsűri, valamint a közönség választotta ki a nyertes fővárosi vendéglátóhelyeket. Három kategóriában – terasz, kerthelyiség és pop-up – nevezhettek a Terasz Budapest 2016 címre, illetve a közönségszavazás eredményeként kiosztották a Terasz Budapest 2016 Közönségdíjat, valamint kiemelt szóbeli elismerésben részesült további négy hely. A díjátadót az egyik nyertes étteremben, az Apacuka Fun Dining & Barban tartották meg szeptember 21-én este.

PestiSracok facebook image

A bíráló bizottságot a Főváros részéről Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes és Mártonffy Miklós Budapest főépítésze, valamint Miklós Csaba borász és Gianni Annoni gasztronómiai szakértő alkották. Idén is fontos szempont volt a gyerek-, kutya- és kerékpáros barát szemlélet, valamint az akadálymentességet is figyelembe vették a zsűritagok. De értékelték még a minőségi arculati megjelenést, valamint a városképbe, az adott kerületbe történő megfelelő illeszkedést, amely egyben formálja is a budapesti utcákat, tereket, és természetesen a színvonalas és ötletes kialakítás ezúttal is iránymutató feltétel volt.

A négy „legjobb” kategóriát elnyert vendéglátóipari egység elismerésképpen Sipos Balázs üvegművész által tervezett egyedi alkotást, egy úgynevezett üveg-díjat, valamint Raiker utalványt vehetett át. A MagicView jóvoltából pedig minden nevező 360 fokos képet kapott ajándékba. A szeptember 21-i díjátadót Fodor Imre televíziós műsorvezető moderálta. Gratulálunk minden résztvevőnek!

Az idei díjazottak:
Legjobb Terasz: Budai Parkszínpad
Legjobb Kerthelyiség: Apacuka Fun Dining & Bar
Legjobb Pop-up: Gázlámpa kioszk
Közönségdíj: Bálint Galéria Kávézó (1451 szavazattal!)

Szóbeli elismerésben részesült, és oklevelet kapott:
Kiemelt Terasz: Margitutcakilenc
Kiemelt Kerthelyiség: Joe Bácsi étterem
Kiemelt Pop-up: Zsiráf

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?