Pesti Srácok

A bohócok már a spájzban vannak

Egyre több bohócjelmezes támadást követnek el Németország mellett Ausztriában is: Stájerországból, Karintiából és Salzburgból is érkeztek jelentések ilyenről, és a rendőrség keddi közlése szerint Tirolban is lecsaptak a horrorbohócok, hárman rontottak rá egy 19 éves fiatalra a hétvégén.

MTI

Az Inn-völgyi Schwaz városban két jelmezes a bokorból ugrott ki és ráijesztett a fiúra, a harmadik bohóc pedig menekülés közben baseballütővel támadta meg. A 19 éves fiatal megsebesült, a tettesek ellen nyomozást indítottak, de eddig sikertelen volt. Hétfőn este a felső-stájerországi Mürzzuschlag településen egy 16 éves lánynak menekülnie kellett egy bohócjelmezes támadó elől. A lány két barátjával együtt egy mélygarázs felé tartott, amikor a maszkos támadó ráijesztett. Menekülés közben a lány leesett a lépcsőről, sérülését kórházban látták el. A nyomozás eddig ott is eredménytelenül zajlott, így a rendőrség a lakosság segítségét kérte.

PestiSracok facebook image

Vasárnap este a karintiai Feldkirchenben egy nőre ijesztett rá egy bohócnak öltözött férfi. Vasárnap késő este ugyanebben a tartományban, Villach városban egy 16 éves diáklányt futás közben ijesztett meg egy horrorbohóc. Az áldozat bokorba zuhant, sérülése miatt kórházba vitték. A rendőrség testi értés miatt nyomoz. Pénteken a salzburgi Bischofshofenben egy bohócjelmezbe öltözött, 14 éves fiatalt állítottak elő, mert meg akart állítani egy autót, és eközben egy barátjával le akarta fényképeztetni magát.

Vallomása szerint mindazonáltal senkit nem akart megijeszteni. A tartomány további két településén, Grödigben és Gollingban több 15-18 éves fiatalt hallgatott ki a rendőrség, mivel jelmezben ijesztgetni akarták az embereket, és mindezt a közösségi média felületein akarták közzétenni. A hatóságok arra figyelmeztettek, hogy a beöltözésnek nem, azonban az ijesztgetésnek büntetőjogi következménye lehet, és testi sértés vagy fenyegetés miatt eljárást indíthatnak.

Fotó: youtube.com

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.