Pesti Srácok

Aki modern metropolisszá tette Budapestet

A 150 éve született Bárczy Istvánra, a főváros egykori polgármesterére, főpolgármesterére emlékeztek kedden Budapesten, a Fiumei úti temetőben.

MTI

Tarlós István főpolgármester, a Nemzeti Örökség Intézete által, Bárczy István sírjánál tartott megemlékezésen elmondta: az 1866-ban született Bárczy István Budapest történetének egyik legfontosabb személyisége, polgármestere, majd főpolgármestere volt. Bárczy István alig múlt negyven éves, amikor - 17 éves fővárosi tisztviselői múlttal - polgármesterré választották. A megválasztását követő 12 év külön fejezetet jelent Budapest életében. A történelemkönyvek Bárczy életművének leglátványosabb eredményeit a szociálpolitikában, a lakás- és iskolaépítésben, valamint a közszolgáltatást végző üzemek fővárosi tulajdonba vétele körében tartják számon.
Emlékeztetett, Bárczy István 1906-tól 1918-ig volt Budapest polgármestere, 1918-tól főpolgármestere volt 1919 elejéig,. Bárczy István 77 éves korában, 1943 június elsején hunyt el. Tarlós István beszéde végén azt hangsúlyozta: Budapest mindenkori vezetésének nem lehet más célja mint az, hogy "tovább vigye, próbálja meg folytatni(...) az építő polgármester örökségét".

Weszelovszky Zoltán, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja beszédében azt mondta: Bárczy István a 20. század kiemelkedő magyar városvezetőjeként kivételes hozzáértéssel, nagy empátiával és erős eltökéltséggel sokat tett azért, hogy Budapest az európai fejlődés útját kövesse. Életével és munkásságával nemcsak örökségét hagyott ránk hanem mércét is állított - tette hozzá. Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója arról beszélt, hogy az intézet legfontosabb feladata a nemzeti sírkertben lévő síremlékeknek a megóvása. A nemzeti sírkert egy virtuális temető, amibe több mint hatezer síremlék tartozik az ország különböző temetőiből. Közölte, a Fiumei úti temetőben 2017-ben kezdődik az egykori miniszterelnökök síremlékeinek felújítása. A megemlékezés részeként a jelenlevők koszorúkat helyeztek el Bárczy István sírhelyénél.

PestiSracok facebook image

Kép: Getty Images

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?