Pesti Srácok

Cliff Richard perrel felel a pedofilvádakra

Pert indított a BBC és a rendőrség ellen a gyermekmolesztálás vádjával két éve feljelentett Sir Cliff Richard.

MTI

A 75 éves angol popveterán ügyvédjei csütörtökön nyújtották be a keresetet a londoni felsőbírósághoz. A keresetben a BBC közszolgálati médiatársaság és a Dél-Yorkshire megyei rendőrség szerepel alperesként. Az ügy közvetlen előzményeként Sir Cliff házát évtizedekkel ezelőtti szexuális visszaélések gyanúja miatt 2014 augusztusában átkutatták a rendőrök. Az énekest négy férfi jelentette fel, azt állítva, hogy a popsztár szexuális bűncselekményeket követett el ellenük. E bűncselekmények a feljelentők szerint 1953 és 1984 között, az ő gyermekkorukban történtek.

PestiSracok facebook image

Cliff Richard a komoly nemzetközi feltűnést keltő házkutatás idején portugáliai nyaralójában tartózkodott, ám nem sokkal később hazatért, és önként megjelent a területileg illetékes Dél-Yorkshire megyei rendőrségen, ahol kihallgatták. A popsztárt nem vették őrizetbe, és vádat sem emeltek ellene, az ügyészség pedig júniusban közölte, hogy bizonyíték hiányában megszünteti a vizsgálatot. Ezt a döntést a feljelentők egyike megtámadta, de az ügyészség a napokban közölte, hogy kitart a vizsgálatot megszüntető határozat mellett.

Sir Cliff az eljárás során végig teljesen megalapozatlannak és hamisnak minősítette a feljelentésben foglalt állításokat, és már a házkutatás után kilátásba helyezte, hogy kártérítési pert indít a BBC és az ügyben eljáró rendőrkapitányság ellen is, magánéletéhez fűződő jogainak durva megsértése címén.

A BBC úgy keveredett az ügybe, hogy 24 órás hírtelevíziójának stábja, amelyet a rendőrség az időközben kiszivárgott üzenetváltások tanúsága szerint előre értesített, már a helyszínen várta a házkutatásra érkező rendőri egységet, és egyenes adásban közvetítette a fejleményeket. A házkutatást a nézők a földről és a levegőből is figyelemmel kísérhették, a BBC ugyanis egy helikoptert is a helyszínre küldött. A helikopteres stáb kamerái a ház ablakain keresztül arról is részletekbe menő ráközelítéses képeket sugároztak, ahogy a rendőrök Sir Cliff személyes holmijai között kutakodnak.

Az ügyben parlamenti vizsgálat is indult, amely megállapította, hogy bár a BBC a rendőrséggel folytatott együttműködése során a maga részéről megfelelően járt el, a házkutatás élő közvetítése azonban ennek ellenére "óriási, helyrehozhatatlan károkat" okozott Sir Cliff Richard közmegítélésében. Sir Cliff minden idők egyik legsikeresebb brit könnyűzenei előadóművésze, karrierje során 21,5 millió lemeze fogyott, és kétszer képviselte Nagy-Britanniát az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Négy éve, a brit uralkodó trónra lépésének 60. évfordulóján rendezett gyémántjubileumi szuperkoncerten is fellépett, és 1968-as eurovíziós világslágerével, a Congratulations című örökzölddel köszöntötte II. Erzsébet királynőt, aki 1995-ben emelte őt a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra.

Fotó: independent.co.uk

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.