Pesti Srácok

Jutalom a nap végén - Kitüntették Bill Murrayt

Bill Murrayt a kiemelkedő amerikai humoristákat elismerő Mark Twain-díjjal tüntették ki vasárnap a washingtoni John F. Kennedy Előadóművészeti Központ díjátadó ceremóniáján.

MTI

Az Idétlen időkig és a Szellemirtók sztárja az ünnepségen elmondta, hogy sikerét a családja szeretetének és azoknak a tehetséges kollégáinak köszönheti, akikkel több mint négy évtizedes pályafutása során együtt dolgozhatott. A Mark Twain mellszobrát ábrázoló trófeát a 65 éves művész leadta a színpadról, hogy körbeadva a közönség is kezébe foghassa. "Csak akkor megyek le innen, ha eltűnik a szemem elől" - figyelmeztetett a színész, aki a Sweet Home Chicago egy feldolgozásának eléneklésével fejezte be szereplését.

PestiSracok facebook image

A Mark Twain-díjat korábban Richard Pryor, George Carlin, Lily Tomlin, Neil Simon és Eddie Murphy is átvehette. Az elismerést olyan művészeknek szánják, akik humorukkal hasonlóan nagy hatást gyakoroltak az amerikai társadalomra, mint a 19. századi író. Murray az NBC tévécsatorna Saturday Night Live című szórakoztató műsorának egyik legnagyobb sztárja volt. Az Elveszett jelentés című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték, és televíziós szerepeiért két Emmy-díjat kapott.

Steve Martin, aki szintén elnyerte a díjat korábban, videoüzenetben köszöntötte kollégáját. "Isten hozott a klubban" - üdvözölte, de pályatársát ugratva egy kérdést is intézett a Kennedy Centerhez: "Tényleg (őt)?". Bill Murrayt az estén Jimmy Kimmel televíziós személyiség is méltatta. Mint mondta, egyszerre zseniális és gátlástalan, aki képes megúszni, ha elcsórja a sültkrumplit a vacsorázók tányérjáról, vagy elront egy fehér házi sajtóértekezletet. A színész köszöntésére megjelent a ceremónián Ivan Reitman, a Szellemirtók rendezője, Miley Cyrus és David Letterman is, aki 44-szer hívta meg az NBC-n futó Late Night című műsorába Murrayt.

Fotó: Mokép

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.