Lányok, asszonyok – Britney Spears Glory és Grace FMA című új lemezéről

Britney Spears, a harmincas szexi anyuka, és egy tini fruska, az ausztrál Grace küzd meg ma a figyelmünkért. Ki a tapasztaltat szereti, ki a fiatalt, a közös nevező: az electro-pop. Mindkét énekesnő számára óriási a tét: Britney a kontinentális popsztár státuszát szeretné visszaszerezni, míg Grace be akar lépni az első ligába.

PZL- 061.hu

A kilencedik albumával jelentkező, idén már 35 éves Britney Spears nem szerénykedik: Glory címre keresztelte új lemezét, hogy ezzel is segítse a sajtó munkáját, ha éppen a jelzős szerkezeteket keresik az albumhoz. Ha nem is dicsőséges, de a műfaji keretei között változatos, kreatív munkáról van szó, amin nincsenek olyan generációs popslágerek, mint az Baby One More Time és Oops!… I Did It Again, vagy a (You Drive Me) Crazy, de most Britney is inkább önmegvalósít, azaz nem a slágerhányadosokat tartotta szem előtt, hanem azt, hogy „nagyokat énekeljen”, és hogy izgalmasan rakják össze a kortárs dance-pop, a minőségi electro és a funky motívumait. A stílusgyakorlatként is felfogható lemez vállalhatóbb, mint a kasszákat robbantó első három albuma.

A Clumsy például erős partyhimnusz, ha heavy rotation-be kerül a hazai kerekedelmi rádióknál, nagy sláger lehet, ahogy a már többmilliós letöltésnél járó Make me című slágere is. A Slumber Partynak van némi reggae-s húzása is, de az album valójában kirándulás az electro pop ABC-hegyére, ahonnan aztán számtalanszor térnek le a turista útvonalakról. Mégis: alapvetően egységes ún. mai tánczenével van dolgunk, a Just Like Me-t például akusztikus gitárra és csettintésekre hangszereltek, amit ügyesen vezérelnek át az electro-popba. Persze, ez is popipar, és inkább ipar, mint pop, elég csak arra utalnunk, hogy a Private Show című dalhoz parfümöt is piacra dobott a művésznő, amivel Brintey újra csak bebizonyítja: az összes érzékre hat.

Úgy tűnik a popban újabb ausztrál invázió elé nézünk, mert a szintén kiváló hangi adottságokkal rendelkező SIA után itt van Grace is, aki Grace Sewell nevet kapta a keresztségen, és akinek érett, füstös hangja leginkább Amy Winehouse-t juttatja az eszünkbe, csak míg Winehouse-nak herointól és piától volt foltos a kottáskönyve, addig Grace maximum cserfesnek tűnik. Persze, itt kísért Janis Joplin és Shirley Bassey szelleme is, ahogy az már lenni szokott... A titokzatos című FMA album (Forgive My Attitude) legizgalmasabb felvétele a G-Easy rapbetétjével megbolondított 1963-as Lesley Gore-sláger, a You Don’t Own Me, amit Quincy Jones bábáskodásával vettek fel, és amiből újra világsiker lehet.

Néhol dzsesszes húzású soul-os zsánerű dalok rájátszanak a vintage hatásra, például a How To Love Me-re rátekertek egy kis vinyl lemez sercegést is. Úgy érezzük magunkat mintha egy hatvanas évek fodrászüzletében lapozgatnánk a Quelle katalógust, miközben a fodrászat szárító burája valójában időgép, amivel eljuthatunk 2016-ig is.