Pesti Srácok

Megfilmesítik Forgách András súlyos családi titkokat feltáró regényét

Az Élő kötet nem marad súlyos, személyes történetet tár fel: közel harminc év múltán kiderült a szerző számára, hogy szeretett édesanyja a Kádár-rendszer besúgójaként jelentett nem csupán ismerősökről, rokonokról és családi barátokról, hanem még a gyermekeiről is. A Jelenkor kiadásában tavaly megjelent regény megfilmesítésének jogát a Heyday Films és a Film4 vásárolta meg.

MTI

A regény áprilisban a Londoni Könyvvásár egyik legnagyobb nemzetközi érdeklődést kiváltó címe volt. A közlemény idézi Nádas Péter méltatását, aki szerint a nagyon szép, szomorú és drámai könyvben a szerző mindvégig megőrzi a történtektől való távolságot, láthatóvá téve ezzel a "hajszálnyi különbséget" a "szabadság és az örök családi rabság között".

PestiSracok facebook image

Az 1997-ben alapított angol Heyday Films készítette többek között a Harry Potter-filmeket, a Legendás állatok és megfigyelésüket, a Gravitációt és a Paddingtont. A szintén brit Film4 pedig olyan sikereket tudhat magáénak, mint a Tizenkét év rabszolgaság, a Gettómilliomos, A szoba vagy a Trainspotting.

"A Heydaynél mi olyan személyes történeteket viszünk filmre, melyek túlmutatnak önmagukon, mélyebb politikai és társadalmi vonatkozásuk van. Forgách András memoárja a családját mindenáron összetartó, érzelmileg labilis édesanyjáról és a múltjukat meghatározó titkokról és hazugságokról épp ilyen" - idézi a közlemény David Heyman producert, a Heyday Films alapítóját.

A könyv kiadási jogait eddig tíz országban vásárolták meg, és emellett három világjogot (arab, angol és spanyol nyelvterületen való kizárólagos kiadási jogot) is értékesített a szerzőt képviselő Sárközy & Társa Irodalmi Ügynökség. A regény következő ősztől olvasható lesz többek között német, francia, dán, katalán, olasz, holland, görög norvég és svéd nyelven is - olvasható a kiadó közleményében.

Fotó: kulter.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.