Pesti Srácok

Rock a forradalom körül - Az október 23-i Szabadságkoncertről

Szabadságkoncert volt október 23-án volt a Budapest Arénában, ahol többek között fellépett Ákos, a Beatrice, az East és Vastag Csaba is. Nem az előadókon, nem is a szervezőkön múlott, egyszerűen az elmúlt évtizedek reflexei ilyenek: ha a fiataloknak készül egy áramvonalasított emlékműsor, az valahogy a reflexeinkből felidézi a Forrdalami Ifjúsági Napokat. A szervezők amilyen profin levezényelték a mini-koncerteket, és készítették el az összekötő kisfilmeket, annyira nem fordítottak energiát a promócióra, így aztán Ákos életében először megtapasztalhatta milyen négyezer ember előtt fellépni az Arénában.

PZL – 061.hu

(A szervezők tájékoztatása szerint kb. 6000-en voltak az ingyenes, de regisztációhoz kötött eseményen, és mind a 12.000 helyet beregisztrálták, de valami miatt a regisztráltak fele nem jött el, aminek okait még vizsgálják - a szerk.) A rock and roll sztárok elvileg ideális médiumai lehetnek a politikai üzeneteknek, és vannak szerencsés találkozások, lásd Dylant, Lennont, vagy az Illés és a CPg bizonyos felvételeit, de tömegrendezvényeken valahogy mégsem sikerül közös nevezőre hozni a nagybetűs történelmet és a kivágott betűkből összecsizízett rock and rollt. A rock and roll ugyanis arról szól, hogy törd szét a gitárt, gyújtsd fel a pergődobot, üss a kölökre, míg a politika - bármit is teszünk -, tekintélyelvű, nem enged nagyobb mozgásteret annál, amit egy plexiből készült szónoki emelvény nyújthat. És ez független attól, hogy Bono jár-e násztáncot Hillary Clinton körül, vagy Kid Rock elgurítja a lökd meg a kecskét Trump mellett egy rodeó show-n.

PestiSracok facebook image
Budapest, 2016. október 23. Nagy Feró énekes a Beatrice együttes fellépésén az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére rendezett Szabadságkoncerten a Papp László Budapest Sportarénában 2016. október 23-án. MTI Fotó: Mohai BalázsFotó: Mohai Balázs / MTI

Ha Tolcsvay Béla előadja a Nemzeti dalt, ha Bródy a Ha én rózsa volnék-ot, menthetetlenül eszünkbe jutnak az iskolai rendezvények a tornateremben, ahol még lelóg a törőbál napszítta girlandja az ablakból, akkor is, ha március 15-ét ünnepeljük vagy éppen október 23-át. Pedig rendben voltak a tegnapi koncertek, minden előadó hozta a rászabott kötelezőt, a három-négy témában illő felvételt, a ledfalon mentek az 56-os archívok, hatásos volt az egész, mégis azt kell mondanunk, hogy nem könnyű eltalálni az ünnep koreográfiáját. Mert akkor most legyünk olyan vagányok, mint a józsefvárosi srácok, akik a talpas cigivel a szájukban dobtak a szovjet tankokra molotov koktélt, vagy a november 4-e utáni megtorlás gyászában éljük át mindazt, amit hívhatunk így is: negyven évig tartó állami terror...

Jókedvű ünneplés csak a Beatrice műsorában volt, Feró táncba vitte a gyerekeket az Azok a boldog szép napokkal, és erős gesztus volt az 1980-as Katicabogárkával indítani, mert ez tényleg rock and roll, sőt: punk, zavarba hozni és egyben felszabadítani azokat, akik a suliban matróz blúzban piros mappával a kezükben igazgatják a lefénymásolt 1956, te csillag című verset… Ákos már tíz éve felkészült 1956-ból, így nem kellett sokat gondolkodnia a műsorán, és az 1984 című Bonanza-számnak is megvolt a helye. Bár lánykórust színpadra vinni, nos ebben volt némi Balázs Fecós, de az ünnepélyességbe ez is belefért. Az EAST blokkjának a csúcsa természetesen az 1956 című számuk volt, amihez hozzágomboltak egy hard-rockos tételt, ami főleg a harckocsik zaja inspirált, és parádés módon eljátszották a Szél repítse lelkem című dalt is, ami érdekes módon az elmúlt egy-két évben lett igazi sláger, annak ellenére, hogy több, mint húszéves számról van szó.

Budapest, 2016. október 24. Kovács Ákos Kossuth-díjas elõadómûvész koncertje az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezett Szabadságkoncerten a Papp László Budapest Sportarénában 2016. október 23-án. MTI Fotó: Mohai BalázsFotó: Mohai Balázs / MTI

Szóval, nem könnyű fiatalokra pozícionált emlékműsort készíteni, mert míg a rendszerváltó házibuliknak volt egy laza, civil szervezetlensége, de itt az élő tévéközvetítés miatt inkább ünnepélyes volt az egész. Hiába, 1956 és az ifjúság viszonyát még mindig a Megáll az idő című film hozza leginkább közös nevezőre, igaz, a film már a forradalom árnyékában, a megtorláson túl egy másik forradalmat mozgat be, a rock and roll mindent felforgató világát, ahol voltak, akik kiugrottak a csukott ablakon vagy széttörték az érettségi tablókat.

Vezető kép: Mohai Balázs

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.