Rodin múzsája beleőrült a szakításba - 73 éve halt meg Camille Claudel

A művészi pályán azonban nem volt könnyű dolga, hiszen ekkoriban az akadémiák nem szívesen engedtek be nőket soraik közé, ráadásul anyja is ellenezte művészi ambícióit. Ő mégis beiratkozott az olasz Filippo Colarossi művészeti iskolájába (a konzervatív École des Beaux Arts nem fogadott nőket), ahol Alfred Boucher növendéke lett. Amikor Boucher 1884-ben Firenzébe költözött, Auguste Rodint kérte fel, hogy vegye át tanítványait, így találkozott a befutott művész és a fiatal Camille. Munkakapcsolatuk gyorsan szenvedélyes és viharos szerelemmé változott, amely átalakította művészetüket.

A szerelem mindkettőjüknek inspirációt jelentett, Rodin számos portrét készítette Camille-ról, őt formázta meg A csókban, az Örök tavaszban, a Pokol kapujának egyes szereplőiben is. Claudel Rodin stúdiójában mestere keze alá dolgozott és nagyméretű kompozícióinak mellékalakjait is ő mintázta meg. Közben igyekezett függetleníteni magát, önálló megrendeléseket kapott és rendszeresen kiállította mellszobrait és portréit a párizsi Szalonban, művészi fejlődésének fontos állomása volt az 1899-ben készült Rodin-mellszobor.

A fiatal szobrásznőt sokan Rodin utánzójának könyvelték el, holott korai alkotásaitól eltekintve teljesen egyéni líraiság és képzelőerő jellemezte. Pályafutásának kiemelkedő darabja az 1889-ben született Az ima, két évvel később A keringő, melyben a két szenvedélyesen összefonódó test látványa éles bírálatokat zúdított rá (a férfi Rodin esetében ugyanezt a témát senki sem kifogásolta). 1897-ben készült Hullám című kisplasztikájában különböző anyagokkal kísérletezett és már a szecesszió stílusjegyeit előlegezte meg.

Claudel és Rodin soha nem költöztek össze, mert a férfi nem akart véget vetni Rose Beuret-hez fűződő két évtizedes kapcsolatának, amelyből fia is született. 1892-ben Claudel is teherbe esett, de a gyermek halva született, ezután egyre jobban elhidegült a kettős életet élő szobrásztól. Kapcsolatunk 1898-ban szakítással ért véget, Claudel fájdalmát 1899-ben Érett kor című alkotásába sűrítette össze. Paul Claudel így fogalmazta meg az alkotás keltette gondolatait: "A nővérem térden állva, megalázva könyörög, ez a nagyszerű, büszke teremtmény; és amit kiszakítottak belőle, a szeme láttára, az a saját lelke".

A szobrásznő anyagi helyzete egyre ingatagabbá vált, holott Rodin kifizette stúdiójának bérleti díját és apjától is kapott támogatást. Mentális problémái 1905 után egyre súlyosbodtak, egy idegösszeomlás után hosszú időkre eltűnt, közel kilencven szobrát ő maga semmisítette meg. A paranoia és skizofrénia jelei kezdtek mutatkozni rajta, Rodint azzal vádolta, hogy ellopta az ötleteit és meg akarja ölni, műtermébe zárkózva, magányosan élt. Miután öccse megnősült és diplomáciai pályára lépett, apja pedig meghalt, Camille-t 1913-ban akarata ellenére elmegyógyintézetbe szállították. Itt viselkedése időnként zavartnak tűnt, de alkotás közben elméje kitisztult.

Az orvosok hiába próbálták többször is meggyőzni a családját, hogy vegyék magukhoz, anyja mindannyiszor ellenállt, s Rodin sem érdeklődött utána. Camille, aki nem tudott szabadulni Rodin emlékétől, harminc éven át élt különböző intézetek falai között, végül 1943. október 19-én Montfavet-ben, nem messze Avignontól hunyt el. A tragikus sorsú művésznő életéről több film készült, alakját 1988-ban Isabelle Adjani, 2011-ben Merce Montala, 2013-ban Juliette Binoche keltette életre.

Vezető fotó: tuttartpitturasculturapoesiamusica.com