Visszapillantó tükör - 90 éve halt meg Jászai Mari

1869 tavaszán hozzáment színésztársához, a nála tíz évvel idősebb Kassai Vidorhoz, a komoly, művelt, olvasott ember bámulattal töltötte el a hatalmas tudásvággyal megáldott fiatal Jászait. Együtt szerződtek a kolozsvári színházhoz, ahol a kezdő színésznő akár boldog is lehetett volna, ha nem kellett volna éheznie, mert minden pénzét színpadi ruhákra költötte. Reggelit, vacsorát nem evett, miközben férje - akitől nemsokára elvált - kávéházba járt, de vezető szerepeket játszott. Híre a fővárosba is eljutott, a Nemzeti Színház intendánsa leutazott érte Kolozsvárra, s szerződtette a nyugalomba vonult Jókainé Laborfalvi Róza tragikai szerepkörére.

Jászai Mari 1872. április 3-án mutatkozott be a mai Múzeum körút és Rákóczi út sarkán álló Nemzetiben, a Bánk bán Gertrudis királynéjaként. Veleszületett tehetségét állandóan fejlesztette, és óriási hatású művész vált belőle. Néhány hónapi megszakítással 53 éven át egyfolytában tündökölt a Nemzeti Színház élén (egy évadot a századfordulón a Vígszínházban töltött). 1883-ban ő volt Az ember tragédiájának első Évája, húsz Shakespeare-hősnőt játszott el, és elsőként alakította magyar színpadon az antik tragédiák hősnőit: Antigonét, Iokasztét, Elektrát. Művészetének csúcsát minden megítélés szerint Szophoklész Elektrájában érte el. Szinte eggyé vált a szereppel: "Ezért érdemes volt születni. Maga Elektra vagyok" - írta naplójába. Hasonlóan a sajátjának érezte Grillparzer Medeáját, az 1887-es bemutató után harminc éven át játszotta páratlan sikerrel a szerepet.

Mind színpadi játékát, mind versmondását emelkedett, nemes pátosz hatotta át. Kivételes egyénisége lehetővé tette, hogy kivételes egyéniségeket ábrázoljon. Zengő alt hangja élettel töltötte meg a nemes veretű szövegeket, a színpadról tanított egy országot az igazi méltóságra. Mindig az egész darabot ismerte, nem csak a saját szerepét. Kiválóan megtanult görögül, németül, angolul és franciául, Ibsen John Gabriel Borkman című darabját az ő fordításában játszotta a Nemzeti társulata. Számos alkalommal adott önálló estet, 1914-ben két korai némafilmben szerepelt. Petőfi nagy rajongója és Széchenyi István csodálója volt, szilveszterenként felkereste Petőfi kiskőrösi szülőházát, hogy verseivel emlékezzen a költőre. Utálta a képmutatást, túláradó temperamentuma, életszomja szenvedélyes kapcsolataiban is kifejezésre jutott, hősnő volt a hétköznapi életben is.

Szerelme volt hosszabb-rövidebb ideig a költő Reviczky Gyula, a fiatal író Szomory Dezső és a festő Feszty Árpád is. "Sosem volt méltó társam a színpadon. Az életben sem. Én mindig szárnyalni akartam, és a hősöm mindig a föld felé húzott" - írta. Életfilozófiáját így fogalmazta meg: "Az élet célja: az élet. Nagyon élni, jól, rosszul, ahogy jön, és ahogy az ember hajlamai akarják." Egyébiránt kevéssel beérte: cselédet nem tartott, lakását maga takarította, ruháit maga tervezte, varrta. Gyakran adakozott, pedig napi jövedelmén kívül nem volt vagyona, ezért az Elektra-előadások bevételét ajánlotta fel jótékony célokra. Az első világháborúban mindenét, ékszereit, ruháit is szétosztotta a szegény katonák között, nyolcszázszor szavalt a sebesülteknek és a sebesültek javára. Hozzájárult a kolozsvári Mátyás király-szobor felállításához és szülőfaluja iskolájának felújításához is.

Idős korára bölcs asszonnyá érett, gondolatait, művészi tapasztalatait a világgal is megosztotta: cikkeket írt a magyar nyelvhelyességről és a színészi alkotómunka módszereiről. Lakásának ablakából a Dunát nézte naphosszat (ma nevét viseli a tér, ahol lakott). Amikor betegsége súlyosbodott, az emberek részvéte elől egy szanatórium szerény szobácskájába menekült, szörnyű szenvedéseit méltósággal viselte, nem panaszkodott. 1926. október 5-én bekövetkezett halála után nyilvánosságra került Naplója és emlékiratai színháztörténeti szempontból is értékesek. Már életében emléktáblát helyeztek el ászári szülőházán, amelyet napjainkban emlékháznak rendeztek be. Róla nevezték el a tatabányai Jászai Mari Színházat. 1953-ban a kormány díjat alapított emlékére.

Vezető kép: cultura.hu