Pesti Srácok

Állati elmék – A Legendás állatok és megfigyelésük című filmről

Állati elmék – A Legendás állatok és megfigyelésük című filmről

Némi mágiával sikerült felfrissíteni a Harry Potter univerzumot, igaz, ehhez el kellett hagyni a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát, be kellett ülni egy időgépbe, hogy meg sem álljunk a húszas évek Batmant és az art decót idéző sötét világánál. J. K. Rowling és David Yates nemcsak a denevérember kulisszáit citálta a Legendás állatok és megfigyelésük című filmbe, van itt Star Wars-féle kocsmajelenet, sőt a történet beidézi a Man In Blacket is, hiszen amikor a civilek (muglik) varázslattal találkoznak, törölni kell az emlékeiket...

PZL- 061.hu

A spin off mese felépített egy markáns, némileg kései steampunkos világot, ami sokkal dinamikusabb, korszerűbb univerzum, mint a roxforti kisképző neogót játéktere. A helyszínt és a karaktereket sikerült felrakni, ami figyelemre méltó teljesítmény, csak a varázslatos, kihalás szélén álló lények lutraalbuma némileg elvitte a show-t. Maga a történet, ami 70 évvel Potter születése előtt játszódik eléggé vékony maradt. Pedig lendületesen indul a sztori, Göthe Salmander (Eddie Redmayne) New Yorkba érkezik, hogy begyűjtse, vagy éppen szabadon engedje a kihalás szélén álló mágikus lényeket, aminek nem örülnek a jenki varázslók szövetségénél.

PestiSracok facebook image

hp5

Persze, azon meg sem lepődünk, hogy a kennelben tenyésztett varázslények elférnek a bőröndjében, vannak például sárkány méretű házikedvencek is. A film alapvetően toposzokra épít, egyből az alapkonfliktus egy táskacsere lesz, Jacob Kowalski (Dan Folger), a konzervgyári munkás éppen bankhitelért áll sorba, mert pékséget szeretne nyitni, amikor megtörténik a bőröndök felcserélése. Így ő lesz a mi muglink (vagy ahogy az Amerikában nevezik: magnix), ő lesz az, aki keresztül vezet a történeten, rajta kívül szinte mindenki a kiterjedt varázslóközösség tagja.

hp6

És ha egy bőrönd felkerül a színpadra, azt bizony kinyitják, és persze előbújnak a cuki és kevésbé cuki varázslények, és egészségügyi sétára indulnak a bársonyosan puha, bárokkal, boszorkánytanyákkal teli neonfénes New Yorkban. Egy varázslókkal teli filmben nem kéne megrökönyödni azon, hogy a pufók, kissé lúzer Kowalskiba beleszeret a film jócsaja, az erotika kettős ügynökének is nevezhető Queenie Goldsteinbe (Alison Sudol), aki leginkább ahhoz ért, hogy elcsavarja egy csipetnyi mágiával és szexi dresszekkel a férfiak fejét…

hp2

Szóval, nem kéne csodálkozni ezen, ha bőröndben lakik egy komplett rezervátum, de itt azért megbillen a mozi, mert kizárt, hogy egy konzervgyári duci melósba beleszeressen egy art deco díva. A varázslókra komoly veszély leselkedik, nyomukban a Salemi boszorkányokra utaló szervezet, miközben Salmandernek össze kell fogdosnia az elkóborolt legendás állatokat, akikről nem tudjuk meg, hogy mitől legendásak, nem kapunk hozzájuk eredettörténetet, csak egy-egy lexikonba illő szócikket. És persze épp a környéken portyázik egy mindennél pusztítóbb démon, akit ki kell vonni a forgalomból. Ennyi a sztori.

Ez olyan karcsú, hogy ennél a Rodolfo-féle bűvésztáska is nagyobb ámulatba kergette a gyereket 1979 karácsonyán, mégis: a remekül felépített világ, a többdimenziós karakterek miatt bizalmat kell szavaznunk Rowling New York-i univerzumának, valahogy minden áramvonalasabb, dinamikusabb, mint a pattanásos tinikkel teli Roxfortban. A Legendás állatokat jegyző David Yates persze mindent tud Potterről, és láthatóan élvezte, hogy kikerült a történet a Roxforti napközis foglalkozások világából.

Legendás állatok és megfigyelésük
amerikai fantasy
rendezte: David Yates
forgatókönyvíró: J. K. Rowling
főszereplők: Eddie Redmayne, Ezra Miller, Colin Farrell, Ron Perlman, Jon Voight
bemutató: 2016. november 17.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.