Pesti Srácok

Átadták a felújított Czóbel-kúriát a szabolcsi Anarcson

Átadták a mintegy 200 millió forintos kormányzati támogatással felújított Czóbel-kúriát pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Anarcson.

MTI

Az anarcsi kúria kis "gyöngyszem", amely története és kulturális öröksége révén helyet kaphat a térség értéktárában - fogalmazott Seszták Miklós. Az 1826-ban Czóbel László helyi nagybirtokos által, eredetileg klasszicista stílusban építtetett földszintes épület állapota az utóbbi évtizedekben erősen leromlott. A korábban orvosi rendelőként és könyvtárként is működő, műemléki védettséget élvező kúria felújítására többször pályázott a község önkormányzata, forrást azonban csak 2015-ben sikerült szerezni a rekonstrukcióhoz. Kalinák József polgármester az átadáson elmondta, a régi, kétszáz éves épület nagyon rossz műszaki állapotban volt, amelyet a felújítás során végül teljesen az alapokig vissza kellett bontaniuk a szakembereknek. A falakat újraépítették, de ennek ellenére az épület formailag teljesen megegyezik a korábbi kúriával.

PestiSracok facebook image
Anarcs, 2016. november 18. A felújított Czóbel-kúria belsõ tere átadója napján Anarcson 2016. november 18-án. A mintegy 200 millió forintos kormányzati támogatással felújított épületben az önkormányzat a tervek szerint emlékszobát rendez be az Anarcson született Czóbel Minka (1855-1947) költõ-mûfordító emlékére, de lesznek idõszakos és mûvészeti kiállítások, a dísztermet pedig konferenciák és rendezvények tartására hasznosítják majd. MTI Fotó: Balázs AttilaMTI Fotó: Balázs Attila

A kúria vagyonkezelési jogát gyakorló önkormányzat a tervek szerint emlékszobát rendez be az Anarcson született Czóbel Minka (1855-1947) költő-műfordító emlékére, de lesznek időszakos és művészeti kiállítások, a dísztermet pedig konferenciák és rendezvények tartására hasznosítják majd - tette hozzá a település vezetője. Az úrilak egykor értékes régi tárgyak őrzőhelye volt, itt őrizték Luther és Kálvin korabeli képmásait, Simonyi óbester kardját, több pompeji vázát, bronzkori tárgyakat és eredeti régi festményeket, a falakat pedig több Mednyánszky- és Büttner-festmény díszítette. Az épület körüli hét és fél hektáros angolkert felújításához 2013-ban kapott 188 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást a község, a kertbe sima levelű páfrányfenyőket, vasfákat, tulipánfákat, platánokat és tölgyeket telepítettek. A kertben található Czóbel Minka sírja is.

Vezető kép: Balázs Attila /MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?