Pesti Srácok

Bruno Mars májusban Budapesten koncertezik

A többszörös Grammy-díjas, milliós lemezeladásokkal büszkélkedő énekes, Bruno Mars újabb városokkal egészítette ki múlt héten bejelentett jövő évi turnéját -köztük Budapesttel, ahol 2017. május 30-án lép színpadra az elmúlt évek egyik legsikeresebb előadója a Papp László Budapest Sportarénában!

061.hu

A varázslat március 28-án indul a belga Sportpalotában, Antwerpenben, és júniusig az európai turné megáll többek között Londonban, Párizsban, Madridban, Zürichben, Koppenhágában és Berlinben is. Az észak-amerikai rész július 15-én indul Las Vegasban, a T-Mobile Arenaban, hogy 45 amerikai és kanadai város után egy négy estés finálét tartson novemberben a los angeles-i Forumban. A teljes turnén Anderson .Paak és zenekara, a The Free Nationals nyitja majd az estét, előzenekarként. További részletek a turné hivatalos honlapján, az énekes oldalán találhatók.

PestiSracok facebook image

A koncertkörút első állomásait múlt héten jelentették be, hétfőn indult a jegyértékesítés, és a legtöbb városban 1 órán belül kitehették a megtelt táblát. Az új városokban, köztük Budapesten is, november 25-én, péntek 10 órától lehet megvásárolni a belépőket. A 24K Magic turné az énekes azonos című vadonatúj albumának megjelenését követi, amely november 18. óta kapható az Atlantic Records gondozásában. A 24K Magic World Tour Bruno Mars első koncertkörútja az óriási sikerű 2013-as Moonshine Jungle World Tour után, amelyre több mint 2 millió belépőt adtak el világszerte és 155 teltházas koncerttel büszkélkedhetett, köztük a budapesti előadással is, amire hónapokkal korábban elfogyott már minden jegy.

Kép: LiveNation

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.