Pesti Srácok

Elkészült a több mint két évszázada épülő templom Varsóban

Megnyílt a lengyel főváros legmagasabb templomának számító Isteni Gondviselés Temploma, amelyet a hála jeléül emeltek az 1791-ben elfogadott első lengyel alkotmányért, valamint az 1989-ben visszanyert szabadságért, és amelynek alapkövét először 1792-ben rakták le.

MTI

A város déli részében, a Wilanów negyedben a hívek adományaiból 160 millió zloty (11,3 milliárd forint) költséggel épült, négyezer férőhelyes épület főtemplomában a Kazimierz Nycz bíboros, varsói érsek által bemutatandó első, délelőtti szentmisén részt vesz Andrzej Duda elnök és Beata Szydlo kormányfő is. Az átadást a legnagyobb lengyel nemzeti ünnepre, a függetlenség napjára időzítették. Ezt annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 év után újra független állammá vált.

PestiSracok facebook image

pl_warsaw_temple_of_divine_providence_lower_church

A templom építését az úgynevezett négyéves szejm, vagyis a lengyel országgyűlés határozta el még 1792-ben, hálából az 1791. május 3-án elfogadott lengyel alkotmányért. Az alapkövet először 1792. május 2-án tették le, de az ország felosztása miatt az építés el sem kezdődhetett. A két világháború közötti időszakban is kísérletet tettek az építésre, ezt a második világháború akadályozta meg. A szejm a rendszerváltás után, 1998. október 23-án hozott határozatot a templom - mint az 1989-ben visszanyert szabadság jelképe - felépítéséről. Az új alapkövet, amely tartalmazza az első, 1792-es alapkő darabját is, 2002-ben rakták le.

Az építkezést szakmai és politikai viták kísérték. Az első, 2000-es pályázaton nyertes építészeti tervet - amely szerint a templom egy növényekkel befuttatott, dombot formázó betonépítmény lett volna - egyesek túl elvontnak találták. Az egy évvel később kiválasztott végleges terv az eredeti, 18. századi terv klasszikus formáját idézi. A baloldali pártok 2014-ben ügyészségi eljárást kezdeményeztek amiatt, hogy a templom épületében létesülő, II. János Pál pápának szentelt múzeumot állami költségvetésből támogatják. A végül megsemmisített eljárás során az előző lengyel kormány azzal érvelt, hogy a 60 millió zlotyt (4,2 milliárd forint) érő támogatás csak a múzeumi részt illeti, ami összhangban van az ország művelődési politikájával.

miejsce_muzeum_jana_pawla_ii_i_prymasa_wyszynskiego_na_terenie_swiatyni_opatrznosci_bozej

A 75 méter magas, 3000 négyzetméter területű templomot egy hatalmas, 30 tonna rézzel fedett kupola koronázza. A többfunkciós építmény földszintjét maga a szentély foglalja el, amelyben egyelőre csak a legszükségesebb berendezések kaptak helyet, többek között a 12 tonnás, márványból készült oltárkő. A szentély berendezésére a következő években további 30 millió zlotyt (2,1 milliárd forint) szánnak. A lengyel szenteknek ajánlott kápolnákat neves lengyel és külföldi művészek alkotásai díszítik majd. A templomot a kápolnák befejezése után szentelik fel.

Az első emeleten elhelyezkedő múzeumi részen kívül az épület fontos része az altemplom, ahol nemzeti panteon létesült. Itt nyuszik többek között a 2010-es szmolenszki légi katasztrófában elhunyt Ryszard Kaczorowski, a második világháború utáni emigráns lengyel kormány utolsó elnöke.Az átadás alkalmából Michal Lorenc neves lengyel zeneszerzőnek az 1050 éves történetre visszatekintő lengyel kereszténység kulcsmozzanatait felidéző, Szövetség című négyrészes oratóriumát mutatják be péntek este a templomban. Az oratórium a London Symphony Orchestra előadásában, Lee Reynolds vezényletével lemezen is megjelenik. A brit karmester a pénteki varsói bemutatón a krakkói Beethoven Akadémia zenekarával lép fel.

Fotók: szaszlyk21.deviantart.com, Wikimedia

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.