Pesti Srácok

Gyásztávirat - Elhunyt Leon Russell

Elhunyt 74 évesen a Rock'n'roll Hírességek Csarnokába beiktatott Leon Russell zongorista, énekes, dalszerző a Tennesse állambeli Nashville-ben.

MTI

A zenészt a híradások szerint álmában érte a halál vasárnap. Évek óta gondok voltak az egészségével idén egy szívrohamon is átesett. Russell a hatvanas években névtelen zongoristaként dolgozott lemezstúdiókban, nevét a hetvenes években ismerte meg a világ. Zenéjét "a gospelekből táplálkozó déli zongora boogie-rock, a blues és a country jellemezte" - idézte honlapját a BBC News. Négyéves korától tanult zongorázni, majd baritonkürtön is játszott, és alig fejezte be a középiskolát, Jerry Lee Lewis máris leszerződtette a bandájával együtt, hogy kísérjék őt.

PestiSracok facebook image


Egy születési rendellenesség folytán enyhébb paralízis érte a jobb oldalát, emiatt később a jobb keze kicsit lassabban reagált. Ez a csekély fáziskésés tudatosabb játékra késztette, a kettősség erősen hatott rá - mondta erről egy tavaly adott interjújában. A hosszú hajú és szakállú zenészt a rock hírességei közé 2011-ben iktatták be. Elton John felidézte, hogy Russell "gyakorolta rá a legnagyobb hatást zongoristaként, énekesként és dalszerzőként". Viszonylag rövid idő jutott neki a hírnévből: a hetvenes évek sztárja volt, akinek zenéje 2010-ben kelt új életre Elton John közreműködésével, amikor együtt dolgoztak a The Union című albumon.

A Rolling Stone magazin a 2010-es évek harmadik legjobb lemezének választotta a felvételt. Pályafutása alatt Russell 35 lemezt készített, legismertebb számának az A Song For You című dalt tartják. Számos zenész feldolgozta, mások mellett a Carpenters, a Temptations, Neil Diamond, Ray Charles, Aretha Franklin és jó barátja, Willie Nelson is elénekelte.

Kép: Wikipedia

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?