Pesti Srácok

Gyásztávirat - Meghalt Victor Bailey, a világ egyik legjobb basszusgitárosa

Ötvenhat éves korában pénteken elhunyt Victor Bailey, a híres Weather Report tagja, a világ egyik legjobb - fúziós jazzt játszó - basszusgitárosa. A hírt mások mellett Marcus Miller közölte Facebook-oldalán.

061.hu

A post-funk-dzsessz zenészek kategóriájába sorolt basszusgitáros 26 éve szenvedett a Charcot–Marie–Tooth (CMT) nevű súlyos, izomsorvadással járó betegségben. A kór tavaly őszre már annyira elhatalmasodott rajta, hogy huszonnégy órás segítségre szorult, hangszeren már képtelen volt játszani. Bailey 2009 márciusában, a Millenáris Teátrumban adott koncertjén már csak segítséggel jutott fel a színpadra. Az utóbbi években többször is fellépett Magyarországon.

PestiSracok facebook image

Victor Bailey 1960. március 27-én született Philadelphiában. Apja, Morris Bailey szaxofonos-zeneszerző, így az egész családot áthatotta a zene szeretete és ismerete. Victor gyerekkorában zongorázott és csellózott, Bach volt a mindene. Majd áttért a ritmusszekcióra: dobolt, később egy véletlen folytán beugrott akkori bandája basszusgitárosának helyére, és aztán ott is maradt. Asztmája miatt nem vették fel a haditengerészethez, így Bostonban a Berklee College of Music-ban folytatta tanulmányait.

Itt rengeteg meghatározó barátra és ismerősre tett szert, többek között olyan évfolyamtársai voltak, mint Branford Marsalis, Jeff „Tain” Watts, Kevin Eubanks, Wallace Roney, Terri Lynne Carrington, Steve Vai, Mark Ledford, Tommy Campbell és Donald Harrison. A főiskola elvégzése után 100 dollárral a zsebében New Yorkba költözött, hogy ott próbáljon szerencsét. Először a dél-afrikai trombitás, Hugh Masakela zenekarához szerződött, később Miriam Makebánál szerepelt, majd Omar Hakimmal együtt - mindketten a 20-as éveik elején - csatlakoztak a kor fúziós sikercsapatához, a Weather Reporthoz, ahol Bailey Jaco Pastorius-t váltotta, s ezzel élete legnagyobb álma teljesült.

Három évnyi és négy lemeznyi közös munka után a Joe Zawinul és Wayne Shorter által vezetett banda feloszlott. Bailey Zawinullal folytatta tovább a munkát, mind a Weather Update, mind a Zawinul Syndicate hangzásában meghatározó szerepe volt. Később kirándulást tett a könnyűzene területén is, mint session muzsikus több évig kísérte például Madonnát, de megfordult Santana, Mary J Blige és LL Cool J együtteseiben is.

Lehetetlen felsorolni, hogy kikkel játszott együtt a jazz szcénában, több száz lemezen basszusozott. Mindössze néhány állomás gazdag karrierjéből: Bill Evans, Michael Brecker, Andy Summers, Metro, Steps Ahead, Special EFX, Soul Bop Band. 20 év leforgása alatt mindössze három saját albuma jelent meg, illetve két trió-lemezt adott ki Larry Coryell gitárossal és Lenny White dobossal közösen.

Fotó: basitours.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.