Pesti Srácok

Hans Zimmer júniusban újabb koncettel tér vissza Budapestre

Az Oscar-díjas filmzeneszerző, Hans Zimmer tavalyi nagy sikerű koncertsorozata után 2017-ben ismét visszatér Európába, és június 1-jén Budapesten is fellép zenekarával - közölték pénteken a szervezők.

MTI

Zimmer saját 15 fős stúdiócsapatával és szimfonikus zenekarral, valamint kórussal lép színpadra, így több mint 60 zenész játszik majd a koncertek alatt. A zeneszerző több mint száz filmhez komponált zenét, legújabb művei a BBC Bolygónk, a Föld című sorozatának második évadában, és a II. Erzsébet brit királynőről szóló, Netflixen futó The Crown című szériában hallhatók. A német származású, most 59 éves zeneszerzőt Hollywood egyik nagy újítójának tartják, bár első nemzetközi sikerét még popzenészként aratta az újhullámos brit Buggles együttessel.

PestiSracok facebook image

A filmzene világába 1985-ben Az én szép kis mosodám című brit produkcióval lépett be, amelyet még az ismert komponistával, Stanley Myersszel együtt jegyzett. Első Oscar-jelölését az Esőember zenéjével szerezte, Oscar-díját 1995-ben Az oroszlánkirályért vehette át. A zeneszerző első koncertsorozatát egy 2014-es fellépés indította el Londonban. A nagy sikerű előadás után tavaly 33 európai városban, köztük Párizsban, Berlinben, Münchenben, Prágában, Genovában, Dublinban, Bécsben és Budapesten koncertezett. A hatalmas érdeklődésnek köszönhetően jövőre folytatódik a fellépéssorozat.

A szervező Live Nation közleménye szerint az új világkörüli turné az Egyesült Államokban kezdődik, Ausztráliában és Új-Zélandon majd Európában folytatódik és egy amerikai körúttal zárul. A kétrészes előadás első felében filmzenék, köztük a Gladiátor, Az oroszlánkirály, A Karib-tenger kalózai dallamai csendülnek fel, a második részben pedig mások mellett A sötét lovag - Felemelkedés és az Eredet című film zenéinek feldolgozása hallható a rock- és popzene világából érkező vendégekkel. "Mindig is arra vágytam, hogy egy hasonló koncertkörutat csináljak, és nagyon lelkes vagyok, hogy a nyugati-parti és az ausztrál előadásokat követően visszatérünk Európába, ahol idén tavasszal rengeteg csodálatos élményben volt részünk" - idézték Zimmert a szervezők. Az európai turné május 16-án Helsinkiben kezdődik. Zimmer és zenekara a krakkói fellépés után érkezik a Papp László Budapest Sportarénába június 1-jén. A zenekar június 27-én Zürichben búcsúzik Európától.

Kép: LiveNation

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.