Pesti Srácok

Keleti Éva Kállai-portréit mutatják be Békéscsabán

A Kállai '90 emlékévhez kapcsolódóan Keleti Éva fotóművész képeiből nyílik kiállítás szombaton a Békéscsabai Jókai Színházban.

MTI

Seregi Zoltán színházigazgató csütörtökön az MTI-nek elmondta: Kállai Ferenc véleménye szerint az egyik legnagyobb 20. századi magyar színész, gyomai születésű lévén "Békés megye kincse" volt. Bár a "színészóriás" a békéscsabai teátrumban nem játszott, a Gyulai Várszínházban nyaranta többször fellépett. Ezért nem volt kérdés, hogy "lecsapjon" a lehetőségre, amelyet a budapesti Kállai Ferenc Alapítvány, a Gyomaendrődi Kállai Ferenc Népfőiskola, valamint a MASZK Országos Színházi Egyesület kínált, azaz hogy a Békéscsabai Jókai Színházban is bemutassák a Kállairól készült portrékat - mondta.

PestiSracok facebook image

Seregi Zoltán úgy fogalmazott: Kállai Ferenc nagysága abban rejlett, hogy többféle karaktert és stílust tudott nagyszerűen megformálni; filmen nagyon természetesen játszott, színpadon pedig képes volt hihetetlen erővel, emelkedettséggel és szubjektivitással alakítani a szerepeket. A direktor elárulta: személyesen is volt szerencséje ismerni Kállait, aki az eredeti Tüskevárban - amelyben ő alakította Tutajost - az apját játszotta. Az 57 színházi fotóból álló, Kállai Ferenc életpályáját, jelentős szerepeit és magánéletének egyes pillanatait bemutató kiállítást először tavaly Gyomaendrődön láthatta a közönség, a viharsarki teátrumban pedig február közepéig tekinthető meg.

A tárlatot Kadelka László, a tavaly Kállai-díjjal kitüntetett művész, a Nemzeti Színház egykori, a békéscsabai teátrum jelenlegi ügyelője nyitja meg. Keleti Éva Balázs Béla-díjas fotóművész, érdemes és kiváló művész, a magyar színházi fotózás iskolát teremtő személyisége, már 1960-tól a magyar színházfotózás meghatározó szereplője volt, képei a magyar színháztörténet közelmúltjának kiemelkedő művészeit és előadásait örökítette meg.

Kállai Ferenc (1925-2010), a nemzet színésze, Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész a Békés megyei Gyomaendrődön született, tavaly októberben szülővárosából indult a Kállai '90 emlékév és ott mutatták be először a róla készült Keleti Éva-képeket. Ezt követően a Pesti Magyar Színházban, a Vígszínházban, a Nemzeti Színházban és a Bajor Gizi Színészmúzeumban láthatta a közönség a kiállítást.

Fotó: cultura.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?