Pesti Srácok

Marilyn Monroe ruhája 4,8 millió dollárt ért egy gyűjtőnek

Marilyn Monroe testhezálló ruhájáért, amelyben 1962-ben Kennedy elnököt köszöntötte születésnapján, 4,8 millió dollárt (1,4 milliárd forintért) fizetett ki egy gyűjtő egy csütörtöki Los Angeles-i árverésen.

MTI

A magát megnevezni nem kívánó vásárló a Beverly Hills-i Julien's akciósház árverésén jutott a Jean Louis tervezte flitteres ruhához. A gyönyörű, testszínű darab olyan szűk volt, hogy Marilynt bele kellett varrni, és annyira rásimult, hogy szinte meztelennek tűnt benne a színésznő. "Marilyn Monroe ebben a ruhában énekelte, hogy +Happy Birthday, Mr. President+, amit az amerikai történelem leghíresebb rögtönzött előadásának nevezhetünk" - mondta el Darren Julien, az aukciósház elnöke.

A színésznő 1962. május 19-én a demokrata párt New York-i adománygyűjtő gáláján köszöntötte a dallal az elnököt a Madison Square Gardenben. John Fitzgerald Kennedy pár héttel később töltötte be a 45. évét. A Van, aki forrón szereti sztárja alig három hónappal később halt meg gyógyszer-túladagolásban, ha élne, idén lenne 90 éves. Az elnököt egy évvel később gyilkolták meg Dallasban. A ruhát 1999-ben 1,26 millió dollárért (mai árfolyamon 370 millió forintért) vásárolta meg az azóta elhunyt Martin Zweig üzletember, aki befektetésnek szánta a relikviát és klimatizált tárolóban őrizte azt. A Julien's háromnapos aukcióján számos egyéb relikviát is árverésre bocsátanak.

PestiSracok facebook image

Kép: matterdome

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.