Pesti Srácok

Új album és egy dupla koncert - újra itt az Európa Kiadó

Ezúttal nem húsz, csak három évet kellett várni a legújabb Európa Kiadó-dalok megjelenésére. A ...Valahol lenni... című most megjelent lemez anyagát a magyar underground legendás zenekara dupla koncerten mutatja be december 2-án és 3-án az A38 hajón.

MTI

"Ami az elmúlt három-négy évben az Európa Kiadóban történt, az hosszú idő után ismét egy zenekar rendszeres működéséhez hasonlított. Ennek ellenére úgy gondolom, néhány év múlva megint más helyzet és történet lesz, így lényegében nem változott az, hogy az együttes periodikusan tevékenykedik" - mondta Menyhárt Jenő, a csapat vezetője, frontembere, dalszerzője. Mint megjegyezte, 1994-től több mint tíz évet élt Amerikában, és akkor megszűnt a magyar nyelvvel az a közeli viszonya, ami a szövegíráshoz elengedhetetlen. Miután visszatért Magyarországra, el kellett telnie néhány évnek, hogy minden visszarendeződjön. Az Európa Kiadó 2013-ban húsz év szünet után jelentetett meg új dalokat Annak is kell címmel és most itt van a folytatás. A ...Valahol lenni... című anyag ugyanakkor egyfajta hibrid, hiszen a négy új dal mellett a négy másik a három évvel ezelőtti lemezről is ismerős lehet.

PestiSracok facebook image

"2013-ban valahogy behergelődött a helyzet abba, hogy a vadonatúj felállással gyorsan adjuk ki az új dalokat CD-n, miközben húsz év kimaradt, amit zenei és technikai szempontból is figyelembe kellett volna vennünk. Az anyagról a megjelenés után számomra egyértelműen kiderült, hogy még menet közben van, így mostanra jelentősen csiszoltunk rajta, a szöveg is változott itt-ott. Ha úgy tetszik, a mostanit nevezném a számok adekvát megjelenítésének" - fejtette ki az énekes-gitáros. Menyhárt Jenő kitért arra, hogy az új dalok írásánál a korábbitól eltérő módszerre volt szükség. Régebben rövidebb szövegeket írt hagyományosabb dalformákban, az újabb szerzeményekben több a szöveg, és kicsit elbeszélőbb jellegű, szemlélődőbb a mondanivaló. "Ez nyilván nem függetleníthető az Amerikában ért hatásoktól, hiszen ott ez markánsan jelen van".

A zenész örül az Európa Kiadót övező egyfajta nosztalgiahullámnak, de ettől igyekszik távolságot tartani, mert nem akar "a múltból élő, önismétlő wurlitzerré" válni. Tananyag viszont még lehet a zenekar történetéből, hiszen a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem gondozásában kezdetét vette az együttes teljes történetét bemutató online, interaktív, digitális tér kialakítására irányuló projekt. "Több mint tizennégyezer fénykép, két és fél napi videóanyag, audiófelvételek hatalmas mennyisége és rengeteg minden más gyűlt össze, de többek között pénz hiányában egyelőre nem tudott beindulni a dolog".

A lemezbemutató koncerten az A38-on december 2-án és 3-án két teljesen eltérő műsort fog eljátszani az Európa Kiadó. "Az újak mellett minden repertoáron tartott régi számot igyekszünk előadni. A három évvel ezelőtti dalok közül időközben több beépült a műsorba, amit többek között abból lehet látni, hogy amikor elkezdjük ezeket, már nem indulnak ki a büfébe az emberek, mi több, vannak, akik éneklik is ezeket". Az első napon Bérczesi Róbert, a másodikon Frenk melegít be a Kiadó előtt. A zenekar 2017-ben valószínűleg tavasszal és a nyári fesztiválszezonban is aktív lesz."Ha nem mondta volna a minap nekem valaki, nem is tudtam volna, hogy 35 éves az Európa Kiadó" - jegyezte meg Menyhárt Jenő.

Az underground csapat a feloszlott URH három tagjából, Menyhárt Jenőből, Kiss Lászlóból és Salamon Andrásból alakult 1981-ben. Sok tagcserén ment át, játszott itt két kultikus, azóta elhunyt gitáros, Dénes József (Dönci) és Gasner János is. Erőteljes zenéjük, szókimondó szövegeik, albumaik - elsősorban a Popzene (1987) és a Szavazz rám (1989) -, valamint koncertjeik óriási hatással voltak a nyolcvanas-kilencvenes évek magyarországi zenekaraira. Dalaik ma már rockzenei klasszikusok, köztük a Küldj egy jelet, az Igazi hős, a Popzene, a Szabadíts meg vagy a Romolj meg. A mai Európa Kiadóban Menyhárt Jenő mellett Másik János (billentyűk), Kirschner Péter (gitár), Gyenge Lajos (dob), Darvas Benedek (billentyűk, hegedű, trombita, ütősök) és Winterverber Csaba (basszusgitár) szerepel, utóbbi Fülöp Bencét váltotta 2015 elején.

fotó: Európa Kiadó facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.