Pesti Srácok

A rengeteg közepén zenél Kollár Klementz László

Rengeteg címmel jelentette meg harmadik szólólemezét Kollár-Klemencz László, a Kistehén vezetője. Az énekes, gitáros, dalszerző az album kamarazenéjében és szövegeiben a természetben mélyült el, a bemutató koncert december 27-én lesz a Fonó Budai Zeneházban.

MTI

"Szólólemezeim radikálisan eltérnek a Kistehén poprockos világától, mert a nevem alatt megjelenő anyagok sokkal személyesebbek, ezeken szeretek érzékenyebb, finomabb eszközökhöz nyúlni. Ez már a 2008-as Ember a fán című lemezre igaz volt, amit ugyan a zenekarommal rögzítettem, de a különbözést érzékeltettük a Kistehén Melankólikusok előadói név használatával" - mondta Kollár-Klemencz László. Hozzátette, hogy zenei hozzáállása hasonló volt a tavalyelőtt kijött második szólóanyaga, a Legesleges esetében is, amelyen Erdős Virág verseit zenésítette meg.

PestiSracok facebook image

A három lemez elsősorban atmoszférájában, a melankóliában mutat nagyjából egységes képet. A mostani kamarazenekar magját három vonós alkotja: brácsán a cigányzenei produkciókban hallható Ónodi László, csellón a klasszikus nagyzenekarokkal koncertező Valkó Béla, bőgőn pedig a Kistehénben a basszusgitárt megszólaltató Vajdovich Árpád játszik. A Kistehénből szerepel még Weil András (zongora, ütőhangszerek), a Beszéljünk Zoli című dalt pedig Mákó Kató énekli, aki Szentendrén tart különleges dobköröket.

"Mindig érdekeltek azok a kísérletek, amelyekben a kortárs klasszikus zene keveredik valamilyen mély, tradicionális muzsikával, akár népzenével, akár régizenével. Ezt most megpróbáltam mai interpretációba tenni, tehát nem törekedtem az autentikusságra. Számomra Alexander Balanescu, a nagyszerű román származású hegedűs gondolkodása a példa ebben a tekintetben" - fejtette ki a zenész. A Rengeteg című dal- és lemezcím egyrészt Kollár-Klemencz László természetközeliségét, másrészt a szövegekben jelentkező lelki telítettséget szimbolizálja. "Az erdő, a rengeteg egy óriási, bonyolult hálózat, amely egy nagy egységgé áll össze, akárcsak kapcsolataink, életünk őrült szövevényessége. A lemez nem igazán vidám, viszont életszerető".

Az album borítóján a 15. században élt reneszánsz művész, Paolo Uccello Éjszakai vadászat című festményének fotója látható."Családommal gyakorlatilag az erdő közepén élek. A hatalmas és erős rengeteg közelsége egyszerre félelmetes és gyönyörű, a középkori világot, a természettől függést bemutató festmény nagyon jól visszaadja ezt az érzést. A Rengeteg című dal a vadász és a szarvas történetével klasszikusan nehéz téma. A számhoz jövő év elején kijön egy klip, amely a Pilisi erdőben forog, a természet és a civilizáció elvesztéséről, megtalálásáról szól" - mondta Kollár-Klemencz László.

A Rengeteg ugyan csak most jelent meg, de már májusban volt egy előbemutatója a Müpa Fesztivál Színházában, ahol hét dalt játszottak el a lemez tizenkét számából. Novemberben a Katona József Színházban előadták a teljes anyagot, a Fonóban december 27-én pedig már a CD is elérhető. "Terveim szerint jövőre a Kistehén mellett sok koncertet adok szólóban. Újra lesz Müpa-fellépés, megint megyünk a Katona József Színházba, lesz Trafó-est és valószínűleg játszani fogunk a nyári művészeti fesztiválokon, az Ördögkatlanon, a Művészetek Völgyében" - tette hozzá a zenész.

Az 50 éves Kollár-Klemencz László az Andersen együttessel már ismert volt az alternatív színtéren 1991 és 1997 között, széles körben azonban a 2002-es Sziget fesztivál kistehenes reklámfilmjével, majd a Kistehén Tánczenekar Szájbergyerek című slágerével vált népszerűvé. Zenekara azóta hét lemezt készített - a legutóbbi, a Szomjas nők 2014-ben jelent meg -, és több slágert - Szerelmes vagyok minden nőbe, Elviszi a szél, Virágok a réten, Jó csávó a Markó, Ezt is elviszem magammal - írt. A Kistehén frontembere az irodalmat a dalokkal keresztező Rájátszásban, valamint a Budapest Bár produkcióban is szerepel, tavaly Miért távolodnak a dolgok? címmel novelláskötettel jelentkezett.

Fotó: Kollár Klementz László

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.