Pesti Srácok

DiCaprio pártfogoltja az Oscar esélyes dokumentumfilmek között

Az amerikai filmakadémia nyilvánosságra hozta az Oscarra nevezett dokumentumfilmek szűkített listáját, amelyen a 15 alkotás között az O.J. Simpsonról készült produkció, egy elefántcsont-kereskedelemről szóló film és a menekültválságot bemutató olasz alkotás is szerepel.

MTI

A 15 dokumentumfilmből az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) tagjai választják ki az Oscar-díjra esélyes öt alkotást. Az Ezra Edelman rendezésében készült O. J.: Made in America című dokumentumfilm már számos díjat elnyert, köztük az Amerikai Kritikusok, a New York-i Kritikusok és a Los Angeles-i Kritikusok elismerését, valamint a Gotham Független Filmdíjat. Ava DuVernay 13th című dokumentumfilmje az amerikai börtönökben vizsgálja a faji megkülönböztetést. A The Ivory Game című produkció pedig, amely Leonardo DiCaprio támogatásával valósult meg, az elefántokat gyilkoló orvvadászok elleni küzdelmet mutatja be. Raoul Pecknek a néhai James Baldwin befejezetlen kéziratából forgatott I Am Not Your Negro című munkáját, amely szintén sikert aratott a kritikusok körében, ugyancsak Oscar-esélyesként emlegetik.

PestiSracok facebook image

A szűkített listán szerepel a Life, Animated című alkotás is egy autista férfi életéről, amelyet idén a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) is műsorára tűzött Mesés élet címmel. Ugyancsak vetítették a fesztiválon az olasz Gianfranco Rosi Tűz a tengeren című menekültdrámáját, amely az Arany Medve-díjat is megkapta a Berlinalén. Az alkotás Olaszország hivatalos Oscar-nevezettje a legjobb idegen nyelvű film kategóriában is. A szűkített listáról kiválasztott öt jelöltet január 24-én jelentik be, amikor a többi Oscar-jelölést is nyilvánosságra hozzák. A 89. Oscar-díjátadó gálát február 26-án rendezik meg Hollywoodban.

fotó:newyorker.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?