Pesti Srácok

Jogdíjmentesen énekelhetjük januártól a Happy Birthdayt

Január 1-jétől szabadon felhasználhatóvá válik minden idők egyik legtöbbet játszott dala, a Happy Birthday to You, ettől kezdve szabadon garázdálkodhatunk a jól ismert dallammal. Közkinccsé válnak mások mellett Moholy-Nagy László és H.G. Wells munkái is.

MTI

Az Európai Unióban, így Magyarországon is hatályos szabályozás értelmében december 31-ével megszűnik minden olyan műalkotás szerzői jogi védettsége, amelynek utolsó élő szerzője 70 évvel ezelőtt, azaz 1946-ban hunyt el. Így válik szabadon felhasználhatóvá a Happy Birthday to You: a dal szerzőjének tekintett Patty Smith Hill 78 éves korában, 1946-ban hunyt el, így az EU területén a dal védettsége 2017. január elejétől megszűnik.

PestiSracok facebook image

Mint írták, a Happy Birthday to You, a Patty és Mildred J Hill testvérpár által jegyzett dal a Kentucky állambeli Louisville-ben született, ahol Patty Hill óvodavezetőként dolgozott. A több mint száz éve született mű a legismertebb angol nyelvű dal, egyes szakmai elemzések szerint ez a világ legtöbb pénzt termelő dala, a megírása óta mintegy 50 millió dollárt hozott a jogtulajdonosoknak (akiknek személye különböző kiadói felvásárlások miatt az évtizedek során többször megváltozott). A dal leghíresebb nyilvános előadásának azt tartják, amikor Marilyn Monroe 1962. május 19-én ezzel köszöntötte a 45. születésnapját ünneplő John F. Kennedy elnököt.

2017. január 1-jétől szintén szabadon felhasználhatóvá válnak például Gerhart Hauptmann Nobel-díjas német író, a német naturalizmus egyik vezető alakja, vagy az elsősorban a tudományos-fantasztikus műfajba sorolható műveiről ismert angol író, H.G. Wells művei, utóbbiak közé tartozik mások mellett a Világok harca (1898) vagy A láthatatlan ember (1897). Külföldi szerzők esetében a magyar fordítás szerzői jogi védettsége a fordító halála után 70 évig tart. Szintén lejár a szerzői jogi védettség Moholy-Nagy László műveire. A fotográfus, festő, ipari formatervező, kísérleti filmek egyik hazai úttörője az Egyesült Államokban hunyt el 1946. november 24-én.


A szerzői jog az Európai Unió államaiban mindenütt a szerző életében és halála után 70 évig védi a műveket. Ebben az időben csak a szerző vagy örököse engedélyével lehet nyilvánosan felhasználni a verseket, regényeket, zeneműveket, fotóművészeti vagy éppen képzőművészeti alkotásokat. A védelmi idő elsősorban azért ilyen hosszú, hogy a szerző házastársa, gyermekei, unokái számára valódi hagyatékot jelenthessenek az alkotások. Egy friss tanulmány szerint Európában minden tíz jogdíjkifizetésben részesülő személyből kilenc élő szerző és csak egy örökös. Ennél is jóval kisebb azon művek aránya, amelyek még a szerző halála után 70 évvel is rendszeresen elhangoznak, kereskedelmi forgalomba kerülnek.

fotó:pinterest

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.