Pesti Srácok

Rekordáron kelt el egy 110 évig lappangó magyar festmény

Százhetven millió forintos rekordáron kelt el Tihanyi Lajos Párizsban készült látképe a Kieselbach Galéria kedd esti karácsonyi árverésén, amelyen több magyar fauve műre is licitálhattak az érdeklődők Budapesten a Marriott Hotel dísztermében.

MTI

A magyar fauve festészet történetében az eddigi legmagasabb áron, 170 millió forintért kelt el Tihanyi Lajos Pont St. Michel (Párizs) című 1908-ban készült látképe. A festmény kikiáltási ára 34 millió forint volt. A látkép akkor készült, amikor Tihanyi a párizsi Saint-Michel rakparton lakott. "A festményen az a motívum jelenik meg, amit abból az ablakból festett Tihanyi, amely mellett Matisse lakott" - hangsúlyozta Kieselbach Tamás galériavezető, hozzátéve, hogy a kép - másik két Tihanyi mű mellett - 110 év lappangás után került elő érintetlen állapotban, közvetlenül az első tulajdonos leszármazottainak gyűjteményéből.

PestiSracok facebook image

"Egy ugrásszerű váltás történt ezen az aukción, ez a kép mindent megváltoztatott, átrendezte a magyar árakat" - hangsúlyozta a galériavezető, hozzátéve, hogy a magyar modern festészet az, ami a leginkább összemérhető a nemzetközi színtéren. Felhívta a figyelmet arra, hogy Matisse környezetében Tihanyi mellett Czóbel Béla, Bornemissza Géza, Ziffer Sándor és Perlrott Csaba is alkotott. Jól szerepelt az árverésen Perlrott Csaba Kisváros kék felhőkkel című olajfestménye is, amelynek ára 16 millió forintról 22 millió forintig emelkedett.

Kieselbach Tamás kiemelte még az 1920-as évekbeli neoklasszicizmus, a Római Iskola egyik főművét, Patkó Károly Fésülködés című kompozícióját, amelyre 42 millió forinttól indul a licit és végül 60 millió forintnál ütötték le. Élénk érdeklődés mellett cserélt gazdát Berény Róbert Svédországból hazakerült Mediterrán táj című fauve festménye is, amely kikiáltási árának több mint háromszorosáért, 17 millió forintért kelt el. Mattis-Teutcsh János Zöld-sárga táj című olajképe pedig 28 millió forintért cserélt gazdát - hívta fel a figyelmet a galériavezető.

Kép: Kieselbach Galéria

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.