Pesti Srácok

Rhoda Scott és Varnus Xavér karácsonyi nagykoncertet ad az Arénában

Két orgonavirtuóz, a világhírű, Franciaországban élő amerikai Rhoda Scott és Varnus Xavér ad közös karácsonyi nagykoncertet december 19-én a Papp László Budapest Sportarénában. Ott lesz velük a színpadon a fiatal orgonista generáció képviselője, Bärnkopf Balázs, valamint az Art Anzix kamarazenekar is.

MTI

A zenetörténelemben Ravel Bolerójában még soha nem szólt együtt egyszerre három orgona. A koncerten a legszebb klasszikusok és a karácsony ismert dalai csendülnek fel - tájékoztattak a szervezők. A 78 éves Rhoda Scott és az 52 éves Varnus Xavér 2011, 2012 és 2014 után lép újra együtt fel. Ahogy Varnus Xavér egy korábbi sajtótájékoztatón fogalmazott, Rhoda Scott az 1970-es években ugyanazt tette Magyarországon, mint amit ő maga is céljául tűzött ki, "közbeszéd tárgyává tenni az orgonát".

PestiSracok facebook image

A repertoárjában blues elemeket, klasszikus dzsessz-sztenderdeket és gospeleket is felvonultató Rhoda Scott egy New Jersey-i metodista lelkész legidősebb lányaként született. Már fiatalon nagy hatást gyakorolt rá az afroamerikai keresztény közeg, valamint a gospelek atmoszférája, amely zenei stílusának kialakulásában meghatározó szerepet játszott. Bár már több mint harminc éve Franciaországban él, francia templomokban is rendszeresen ad gospel-koncerteket, sőt workshopokat is tart. A világhírű művész a hetvenes évektől kezdve nagyon sokszor koncertezett már Magyarországon. Mint többször is nyilatkozta, tanulmányozta a Kodály-módszert, és nagy csodálója Bartók Bélának, valamint Pege Aladárnak.

Varnus Xavérről Budapesten Kistétényi Melindánál és Lehotka Gábornál tanult, majd Párizsban Pierre Cochereau-nak, a Notre-Dame orgonistájának növendéke lett. Lipcsében a konzervatórium professzora, Lorenz Stolzenbach volt a mestere. 1981-ben Franciaországba, majd Kanadába utazott. Több egyetemen és Faludy Györgytől középkori irodalmat és történelmet tanult. Tehetségét a világ nagy színpadain is megcsillogtatta. A koncert a Danubius Music menedzselésével és az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg.

Fotó: jegy.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.