Pesti Srácok

Szirtes Edina "Mókus" zenekar nélkül is zenekari hangzást hoz

Tizenkettedik szerzői lemezét mutatja be minden idők talán egyik legvidámabb, legelvarázsoltabb hegedűs-énekesnője, Szirtes Edina Mókus. A Ki viszi át? című albumot egy egyszemélyes koncerttel, holnap a MOM Kulturális Központban mutatja be a művésznő.

061.hu

A Ki viszi át? korong 10 dalt foglal magában, melyek egytől-egyig Mókus által megzenésített versek, vagy ahogyan ő nevezi, zenei önvallomások. A korongon azonban, annak ellenére, hogy ez egy egyszemélyes, abszolút szólólemez, mégis felbukkannak vendégművészek, csakúgy, mint a Kowalsky meg a Vega zenekar frontembere, akit egy József Attila vers ihletett meg. A különleges másik vendég pedig az ugyancsak elismert magyar beatbox előadó, Fekete János Jammal, aki szintén hozzáteszi a saját világát ehhez a különleges anyaghoz.

PestiSracok facebook image

„Az volt a célom ezzel a lemezzel, hogy megmutassam, nem elvont és nem lejárt dolog verseket megzenésíteni. A két vendégelőadóm például azt hivatott bizonyítani, hogy mennyire közel áll a verselés a ma olyan divatos utcai művészethez. Fontosnak tartom ezt azért is elmondani, mert én azt vallom, hogy nincs kor. Hiszen mi, ma akár művészek vagyunk, akár az utca embere, érezhetjük ugyanazt, amit anno, több mint 100 éve József Attila.” – fogalmazott Szirtes Edina a Ki viszi át?-ról, amiről fontos még elmondani, hogy ez egy looperes lemez. A looper lényege, hogy egy személyben lehet életre kelteni vele egy egész zenekart. Így majdnem végtelen lehetőség nyílik akár kórussal, ritmussal, akár vonós kísérő, vagy szóló szólamokkal és egyéb érdekes hangszerrel bővíteni a hangzásvilágot.

Szirtes Edina friss felvételeinek nem csak hangzását, hanem hangulatát is szeretné elhozni decembert 16-i MOM Kulturális Központbeli lemezbemutató koncertjére, ahol csakúgy, mint új albuma dalaiban, itt is többnyire egyedül lesz a színpadon. A koncert címe pedig meglepő módon nem egyezik meg a lemez címével: „Fényes gömböket hosszasan csodálkozva nézegetőknek” néven fut a decemberi előadás, melynek célja nem más, mint, hogy érzékeltesse az anyag fő mondanivalóját, a zenei társas „magányt”.

Szirtes Edina Mókus énekes, hegedűművész, zeneszerző, tanár, akit anno jelentős korkedvezménnyel vettek fel a szegedi konzervatóriumba, ahol lévén a legkisebb, a többiek anyáskodásának köszönhette „Mókus” művésznevét. Hegedűművész diplomájával évek óta szinte le sem jön a színpadról. Így rengeteg lemezen és koncerten közreműködött már zenészként, többek között Presser Gáborral, és Zsédval is állt egy színpadon. Saját együttesei pedig, a Fabula Rasa és a Monamo, ahol nem csak hegedűsként, hanem énekesként is jelen van, nép-, világ-, és jazz zenei fúziót játszanak, valamint gyakran zenésítenek meg verseket is.

fotó: Szirtes Edina Official

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.