Amerikai imák - A Bon Jovi This House Is Not For Sale és Bruce Spingsteen Chapter and Verse című lemezéről

Egy ház ugyanúgy él, ahogy a fák, gyökerei, múltja, azaz identitása van. A rock and roll legalább annyira szól az identitásról, mint a szabadságvágyról, és persze a két dolog sokszor kéz a kézben jár. A Bon Jovi 13. This House Is Not For Sale című új lemezén egy vastag gyökerű fát látunk, aminek a törzse egy ház, míg Bruce Springsteen ugyanolyan fekete fehér coverrel állt a nyilvánosság elé, ő a ház előtt álló autónak támaszkodva pózol a Chapter and Verse borítóján.

PZL – 061.hu

És persze egy kocsi szintén lehet az identitás része, ezt a „Főnök” ugyanúgy tudja, ahogy a New Yersey-ből indult Bon Jovi, naná, Bruce is a múltat szólítja meg azzal, hogy folytatva a hagyományt, meglep minket egy újabb archívból előszedett kollekcióval. Bon Jovinak is szüksége van arra, hogy visszataláljon identitása alapjaihoz, vagy hogy újragondoljon mindent, hiszen a három évvel ezelőtti What About Now után, Jon Bon Jovi mellett „legbiztosabbnak” tűnő tagja, Richie Sambora gitáros és fazonfelelős alkoholproblémák miatt elhagyta a zenekart. A bandának nem segített a tavalyi Burning Bridges című elbocsátó szép üzeneteket tartalmazó album sem, így mindenki tudta, hogy a Bon Jovinak egy bika lemezzel kell jelentkeznie ahhoz, hogy meg tudja őrizni A-listás státuszát.

A megmaradt tagok nem sokat vacakoltak, bevették a zenekarba Philip Eric Xenidist, illetve John Shanks-t, de fiatalítás itt nem állt meg, állandó tagságit kapott Hugh McDonald basszusgitáros, aki már 1994 óta szorgalmasan penget a háttérben. A nagy kérdés, hogy életképes-e a zenekar Sambora nélkül. A válasz: igen, a This House Is Not For Sale a zenekar talán legjobb albuma a Keep The Faith óta.

Ennyi ötlet, elegancia, feszesség, pozitív energia rég volt Bon Jovi lemezen. Gyakorlatilag majdnem az összes dal slágergyanús, de nem ez a legnagyobb erénye a lemeznek, hanem az, hogy úgy tud integrálni az anyagba a rádióbarát soft-rocktól alapvetően eltérő irányzatokat, hogy egy percig nem unalmas a lemez, és egységes, megmarad a jellegzetesen Bon Jovi-féle hangképe. Kiérezhető némi U2, Coldplay, Killers, Kings Of Leon is, de olyan finoman, hogy inkább azt mondhatjuk, hogy ezek elegáns gesztusok, játékos allúziók, mintsem egy útját kereső zenekar tapogatózásai. A Bon Jovi nem ijedt meg saját árnyékától, előállított egy vérprofi rádióbarát rocklemezt, amin olyan világslágergyanús, hard-rock alapú örömódák követik egymást, mint a címadó dal, a New Year’s Day, a Chris Isaac-et idéző Labor Of Love, a The Devil’s In The Temple, vagy a God Bless This Mess. A Bon Jovi visszatérése remekül sikerült, azt a bizonyos házat nem kell eladni.

Ehhez képest Bruce SpringsteenChapter and Verse című albuma másképp szólítja meg a tradíciót. Nem tesz mást, mint fellapozza a nagy fotóskönyvét, és a kihullott lapokból készített egy újabb képes albumot, ami 1966-tól 2012-ig mutat fel néhány izgalmas epizódot az életműből. Mind hangminőségben, mind hangszererelésbeli nívóban eléggé széttartó a gyűjtemény, a Hendrixet idéző dalstruktúráktól a country-rockig van itt minden a Born To Run-tól a Born In The USA-ig… Persze, ha úgy fogjuk fel az albumot, mint a nemrég megjelent önéletrajzi könyvének, a zenés kiterjesztését, illetve promóját, akkor nagyon is rendben van, és az is nagyon oké, hogy a 18 dal közül öt korábban még nem jelent meg.