Pesti Srácok

Drámaíró Verseny a hétvégén Budaörsön

A XXI. század Magyar Drámájáért Alapítvány és a Budaörsi Latinovits Színház január 21-22-én, azaz a hétvégén idén is megrendezi a Magyar Drámaíró Versenyt a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A Magyar Drámaíró Verseny egy igazi irodalmi és színházművészeti kavalkád, amelyre immár huszadik alkalommal várják a nézőket.

061.hu

A verseny január 21-én, szombaton este kezdődik. Ekkor a Színház Macskajáték című előadása előtt húzzák ki a Nők Lapja következő számának cikkcímei közül azt, melyből később a három drámaíró a verseny során egy nap alatt színdarabot alkot. Az írók ezt követően elvonulnak és elkezdik a munkát. Idén Mezey Katalin, Pataki Éva és Szabó T. Anna vállalta, hogy egy éjszaka során egyfelvonásos színdarabot ír.

PestiSracok facebook image

Vasárnap reggel kerül kisorsolásra, hogy melyik színészcsapat, mely rendezővel, milyen szövegkönyv alapján kezd el dolgozni. Ezek után három színészcsapat egy-egy meghívott rendező vezényletével áll neki előadást kovácsolni a megszületett munkából. Idén Berzsenyi Bellaagh Ádám, Csiszár Imre és Szabó K. István állítja színpadra a produkciókat, miközben a társulathoz több vendégművész is csatlakozik.

A színészcsapatok ezután versenyt futnak az idővel, éjt nappallá téve halmozzák az ötleteket, és próbálnak beleférni a térbe és a rendezői koncepcióba. A fesztivál igazi különlegessége a nyilvánosság, a színházi függönyök nem rejtenek el semmit. Az érdeklődők a próbafolyamatot is végigkövethetik, így az olvasópróbától az utolsó tapsig részesei lehetnek az előadások születésének.

A kész produkciókat a közönség január 22-én, vasárnap 19 órától tekintheti meg a Latinovits Színház színpadán. A rangos szakmai zsűri, melynek elnöke Tarján Tamás 2017-ben átadja a legjobb drámának járó szakmai díjat. Emellett elismerik a legjobb színészt, a legjobb színésznőt, a legjobb mellékszereplők és a legjobb rendezőt is. A legjobb előadásról a közönség szavazatai döntenek.

fotó:pinterest

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.