Pesti Srácok

Filmfesztivál lesz Komlón

Amatőr és profi alkotók munkáit várják dokumentumfilm, animációs film, kisjátékfilm, ismeretterjesztő, gyerek- és nemzetközi filmes kategóriákban május 31-ig az első alkalommal meghirdetett komlói Hét Domb Filmfesztiválra.

MTI

"Öröm számomra, hogy egy útjára induló új, művészeti fesztivál alapjait tehetjük most le" - emelte ki a kultúráért felelős államtitkár a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. Hoppál Péter elmondta, hogy a fő kategóriákat elbíráló zsűriben Sára Sándor operatőr, filmrendező, valamint Rófusz Ferenc és Ternovszky Béla rajzfilmrendezők foglalnak helyet, a gyerekfilmeket pedig a Gyenes Zsolt médiaművész, Kis-Marics Tamás médiapedagógus és Odrobina Tamás zenész, fotóművész alkotta zsűri bírálja el.

PestiSracok facebook image

Magyar Ferenc, a fesztivál igazgatója kiemelte, hogy a filmfesztivált elsősorban azért hívták életre, hogy a magyarországi és a határon túli filmesek alkotásai nagyobb figyelmet kaphassanak. Mint mondta, szeptember 18. és 21. között a közönség az előválogatón átjutott filmeket tekintheti meg napi, tematikus blokkokban, a fesztiválnak és majd a díjátadónak is helyet adó Komlói Színház- és Hangversenyteremben.

A felnőtt alkotók ismeretterjesztő és természetfilm, valamint dokumentumfilm kategóriában maximum 55 perc hosszúságú, szabadon választott témájú filmmel nevezhetnek, az animációs blokkba pedig bármilyen technikával készült, maximum 30 perc hosszúságú munkákat vár a zsűri. A kisjátékfilmesek műfaji vagy technikai korlát nélkül maximum 35 perc hosszúságú filmeket nevezhetnek, míg az egyéb kategóriába maximum öt perc hosszúságú klipek, reklámok, promóciók, filmelőzetesek vagy egyéb filmes munkákkal lehet jelentkezni.

A nemzetközi szekcióba a szervezőbizottság olyan külföldi filmalkotásokat vár, amelyek a többi kategóriák elvárásainak megfelelnek. A gyermekfilmes pályázók öt kategóriában; animáció, dokumentum-, rövidjátékfilm, videoklip és egyéb kategóriában nyújthatják be filmjeiket, amelyeket a gyermekfilmezés és oktatás területén kiemelkedő munkát végező szakemberek bírálnak el. A gyermekfilmes szekció díjátadója szeptember 21-én lesz, a felnőttek versenyének gáláját pedig másnap, szeptember 22-én tartják.

A fesztiválra egy alkotó egy kategóriában csak egy művel nevezhet január közepétől a komlomedia.hu weboldalon keresztül.

fotó:random.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?