Pesti Srácok

Jövő hétvégén újra indul a szól a DAL

Immár hatodik alkalommal rendezik meg A Dalt, a közmédia dalválasztó show-ját. A Dal 2017 hat héten át tartó versenyében idén is harminc produkció küzd a végső győzelemért, az első válogató adás január 14-én lesz, a döntőt február 18-án rendezik. A három válogató adás után tizennyolcan kerülnek a két elődöntőbe - február 4. és 11. -, majd nyolcan a február 18-i döntőbe. A győztes képviselheti Magyarországot a 62. Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Kijevben.

MTI

A verseny zsűrijében a Fonogram- és eMeRTon-díjas énekesnő, Zséda; Frenreisz Károly, a Metro és az LGT egykori tagja, a Skorpió vezetője; valamint a szintén Fogogram-díjas zeneszerző, a Napra együttes frontembere, Both Miklós mellé idén új szereplőként csatlakozik Molnár Ferenc Caramel Fonogram-díjas énekes, aki 2012-ben maga is indult és Vízió című dalával a legjobb négyig jutott A Dalban. Mint a produkció korábban is hangsúlyozta, a dalválasztó show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi magyar dalok szülessenek, amelyek közül a szakmai zsűri és a nézők közösen választják ki az egész országot képviselő művet. Kállay Saunders András a Dal korábbi győztese, más korábban is indult előadókkal, mint Muri Enikő, a Mrs. Columbo, Radics Gigi, a Spoon 21, Benji mellett új formációkkal, mint Tóth Gabi Totova projektje és olyan a nagyközönség számára kevésbé ismert előadókkal küzd meg az öt zsűritag kegyeiért, mint Calidora, Sapszon Orsi, The Couple és Chase.

PestiSracok facebook image

A Produkció további díjakkal is szeretné ösztönözni az igényes és kreatív munkát, így a Dal 2017-ben is díjazzák a legjobb dalszöveget és kiosztják A Dal felfedezettje címet is. Az online Akusztik Dalverseny nyertese pedig a Petőfi Akusztik koncertlehetőségen túl felléphet a 2017-es VOLT Fesztivál mínusz egyedik napján a Petőfi Zenei Díjátadó színpadán. A közönség ötödik zsűritagként 2017-ben is szavazhat kedvencére vagy pontozhatja kedvencét. A Dal 2017 alkalmazás a MédiaKlikk Plusz keretalkalmazáson keresztül érhető el.

Tatár Csilla és Harsányi Levente várja a nézőket szombatonként 19.30-kor a Dunán. A Dal 2017 folyamatosan frissülő weboldalán rengeteg extra tartalom, videó és cikk érhető el a műsorról. A Dal után közvetlenül pedig a Dal Kulissza következik, ahol sok érdekes és plusz tartalommal szolgálnak az előadók és a készítők a produkciókról, valamint a közösségi felületeken feltett kérdésekre is válaszolnak.

fotó: MTVA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.