Pesti Srácok

Maradona visszatér Nápolyba - és fellép az operában

Nápoly izgatottan készülődik a futballsztár Diego Maradona fellépésére: a népszerű argentin focista január közepén a patinás San Carlo operaház egyik produkciójában szerepel majd, aminek azonban nem örül az intézmény igazgatója.

MTI

A Maradona Live Tre 10 című előadást csak egyszer láthatja a közönség, január 16-án. A cím a jubileumra utal, amely az előadás apropóját adta: Maradona irányításával éppen harminc éve, 1987-ben lett először bajnok a Napoli futballklub. A jegyek már elővételben elkeltek, a rajongók 330 eurót (több mint százezer forintot) is adtak a belépőkért. Luigi de Magistris nápolyi polgármester, aki egyúttal a San Carlo Alapítvány elnöke, elmondta, hogy természetesen ő is ott lesz az előadáson, hogy "személyesen rázhasson kezet minden idők vitathatatlanul legnagyobb focistájával", aki a Napoli csapatát 1987 és 1990 között a fociklubok élmezőnyébe vezette.

PestiSracok facebook image

Maradona fellépésének a világ egyik legrégibb, 1737-ben megnyílt operaházában azonban ellenzői is vannak: Roberto de Simone zeneszerző, a San Carlo igazgatója sem örül neki, és Francesco Canessa, az opera korábbi főintendánsa is kétségeit fejezte ki. "A San Carlo a zene temploma, mi köze ehhez egy labdarúgónak?" - tette fel a kérdést De Simone arra emlékeztetve, hogy az operában egykor Rossini és Donizetti is fellépett. A polgármester azonban azzal érvelt, hogy a színház nemcsak az elitkultúráé, a popkultúrára is nyitottnak kell lennie. Különben is - jelentette ki - Maradona nem hegedül vagy koncertezik, az előadáson az emlékeket idézik fel szórakoztató műsor formájában. "Nem hiszem, hogy ez sértené a San Carlo méltóságát" - fűzte hozzá.

Fotó: infobae

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.