Pesti Srácok

Roman Polanski lesz az idei César-díjátadó házigazdája

Roman Polanski Oscar-díjas filmrendező lesz a legrangosabb francia filmes kitüntetés, a César-díjátadó házigazdája, amelyet február 24-én rendeznek Párizsban, a Salle Pleyel koncertteremben - jelentette be szerdán a francia filmakadémia.

MTI

Nem kevesebb mint nyolcszor tüntette ki az akadémia a filmrendezőt - emlékeztetett közleményében Alain Terzian, az akadémia elnöke. A 83 éves, Franciaországban élő, lengyel származású filmrendező 21 filmje közül kettő, az 1979-ben forgatott Tess és a 2002-es A zongorista érdemelte ki a legjobb filmnek járó César-díjat, de rendezőként négyszer, forgatókönyvíróként pedig kétszer is átvehette Polanski az Oscar-díj francia megfelelőjének számító elismerést.

PestiSracok facebook image

A francia akadémia elsősorban művészi teljesítménye miatt kérte fel Polanskit a házigazda szerepre, de a döntés hátterében a filmrendező melletti kiállás is szerepet kaphatott, miután az amerikai igazságszolgáltatás negyven éve próbálja bíróság elé állítani a filmrendezőt egy kiskorú sérelmére állítólag elkövetett nemi erőszak miatt. A lengyel legfelsőbb bíróság egyébként decemberben megerősítette azt a korábbi ítéletet, amely szerint Lengyelország nem adja ki a világhírű rendezőt az Egyesült Államoknak.

Polanski utoljára a Vénusz bundában című filmet rendezte, és hosszú ideje dolgozik egy filmen a Dreyfus-ügyről, amelyet Lengyelországban szeretne leforgatni. A César-díj jelöltjeinek listáját január 25-én közli az akadémia, amely kedden már nyilvánosságra hozta annak a 34 fiatal művésznek, köztük Lily-Rose Deppnek a nevét, akiket a legígéretesebb színész kategóriájában jelöltek.

Fotó: The Times of Israel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.