Pesti Srácok

Madonna két gyermek örökbefogadására kapott engedélyt Malawiban

Két újabb gyermek örökbefogadására kapott engedélyt Madonna Malawiban azután, hogy az elszegényedett dél-afrikai ország legfelső bírósága jóváhagyta a kérést.

MTI

Az amerikai énekesnő korábbi örökbefogadásai feldühítették a helybelieket, akik azzal vádolták a kormányt, hogy lehetővé teszi a popsztárnak a törvény megkerülését, mivel az tiltja gyermek örökbefogadását országon kívül élőknek.
Madonna a tárgyalóteremben volt, amikor a bíróság engedélyezte az örökbefogadás - közölte kedden Mlenga Mvula szóvivő. Az énekesnő egy négyéves ikerpárt, Esthert és Stellát fogadhatja örökbe. "A bíróság elrendelte, hogy egy éven belül fel kell mutatni egy környezettanulmányt otthonáról" - közölte Mvula, hozzátéve, hogy ez az egyik feltétele az örökbefogadásnak.

PestiSracok facebook image

Az 58 éves énekesnő két árvát fogadott örökbe a dél-afrikai országból, egy kisfiút, David Bandát 2006-ban, egy kislányt, Mercy Jamest 2009-ben, emellett van két saját gyermeke, Lourdes és Rocco korábbi kapcsolataiból. Madonna a múlt hónapban cáfolta, hogy azért kereste fel Malawit, mert ismét gyermeket akar örökbe fogadni, tartózkodását a dél-afrikai országban végzett alapítványi munkájával magyarázta. Az énekesnő 2006-ban alapította meg a Raising Malawi nevű alapítványt a helyi árvaházak és más gyermeksegítő intézetek támogatására.

Kép: thesource

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.