Pesti Srácok

Valentin-napi tárlatvezetések a gyulai várban és az Almásy-kastélyban

Valentin-nap alkalmából különleges, felnőtteknek szóló tárlatvezetéseket tartanak a gyulai Almásy-kastélyban, a várban pedig a reneszánsz szerelemre és a korabeli párválasztási és esküvői szokásokra fókuszálnak február 10. és 19. között.

MTI

Fábián Tamás, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője elmondta, hogy az Így szerettek elnevezésű programsorozaton a kiállítóhelyek tárlatvezetői hatszáz évet idéznek fel és az arisztokrácia hálószobatitkaiba engednek betekintést. A várbeli előadások a 16., míg a kastélybeliek a 18. és 19. század szokásait mutatják be. Kiderül például, hogy Almásy Dénes feleségének a nagyanyja, Zichy Karolina 1847 márciusában házasságon kívül lánygyermeket szült Batthyány Lajosnak. Az asszony, akit kora egyik legszebb nőjének tartottak, később az emigrációban Klapka Györggyel élt együtt - avatott be a történetekbe Fábián Tamás.

PestiSracok facebook image

A kastélyban a délután négykor induló tárlatvezetések a szerelemről és házasságról szólnak, a 17 órakor kezdődő tárlatokat viszont kifejezetten csak 18 éven felülieknek ajánlják. Erre az időre a gyerekek számára filmvetítéseket szerveznek - mondta a kommunikációs vezető. A rendezvénysorozatban az Erkel Ferenc Emlékház is részt vesz, ott a Himnusz zeneszerzőjének szerelméről és házasságáról mesél a tárlatvezető.

Fábián Tamás közölte, kiegészítő programokat is kínálnak: a várban rendszeresen rendeznek solymászbemutatót, életre kel a kovácsműhely, és korhű ruhákba lehet öltözni. A kastélyban arra biztatják a látogatókat, hogy a pénztárban megvásárolható, kézzel írt levelet az állandó kiállítás különböző pontjain "fejezzék be" 19. században használt íróeszközök segítségével. A viaszpecséttel lezárt borítékot fel is lehet adni az ajándékboltban. A kávézóban pedig korhű ruhákban fotózkodhatnak a szerelmes párok.

Kép: Behír

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?