Pesti Srácok

Mégsem II. Ramszeszt ábrázolja a kairói óriásszobor

Nem II. Ramszeszt, hanem valószínűleg a későkorban uralkodott I. Pszammetik fáraót ábrázolja a kairói szegénynegyedben múlt héten talált óriásszobor - jelentette be csütörtökön az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium.

MTI

A tárca szakemberei korábban azt feltételezték, hogy a II. Ramszesz héliopoliszi temploma mellett felfedezett nyolc méter magas szobor a több mint háromezer évvel ezelőtt uralkodó fáraót ábrázolja. Háled al-Anani tárcavezető csütörtökön közölte, hogy a szoboróriáson talált hieroglifák és a szobortöredékek vizsgálata viszont azt jelzi, hogy a későkori 26. dinasztia idején uralkodott I. Pszammetik fáraó (Kr.e 664-610) ábrázolja. A szobor felsőtestének támoszlopa őrizte meg az uralkodó öt nevének egyikét.

PestiSracok facebook image

"Ha valóban az uralkodót ábrázolja, akkor ez a legnagyobb későkori szobor, amelyet Egyiptomban találtunk" - hangsúlyozta. A későkori dátum magyarázatot ad a szobor stílusának rejtélyes jellegzetességeire, mivel a későkor az archaizáló művészetéről közismert - olvasható az al-Ahram című egyiptomi napilap honlapján.

Dietrich Raue, a szobor felfedezésében részt vevő német régészeti misszió munkatársa elmondta, hogy a szobor kvarcitból (az egyik legkeményebb kőzet) készült, amely a mai modern Kairó keleti részének jellegzetes kőzete volt. Eredeti magassága elérte a kilenc métert. A feltáráson dolgozó egyiptomi és német kutatók a szobor felsőtestét és fejének egyes részeit találták meg darabokban a mocsaras területen. A szobordarabokat elszállították az Egyiptomi Múzeumba, ahol restaurálják és ideiglenesen kiállítják. Később állandó otthonába, a Nagy Egyiptomi Múzeumba szállítják, amely 2018 közepén fog megnyílni - közölték illetékesek.

Fotó: CNN

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.